2015. február 26., csütörtök

Közeleg a tavasz???

február 26.

Talán-talán vége a nagy hidegeknek, legalábbis ezzel kecsegtetnek az időjósok a tévében. (Bettivel ma reggel határozottan madárcsicsergést hallottunk a kert bokrai közül, lehet, hogy ők már tudnak valamit?) Állítólag a februárban lehullott hómennyiség még itt is rekordnak számít, így nem csoda, ha nekünk is elegünk van már belőle. Szóval, vasárnaptól már határozott melegedésre lehet számítani, ami persze nem 20 fokot jelent (sajnos), hanem 1-2 fokot, de legalább nem mínuszban!
Amúgy jól vizsgázik autó, ház, meleg ruha, nem panaszkodhatunk, csak uncsi már.
Most az egyetemen vagyunk négyesben Titivel és a "nagyokkal". Bettivel Alkotmányjog előadásra megyünk, Titi, Bence Corporate Government-re. Aztán én haza, főzni, Kingázni,stb., a többiek maradnak ötig, akkor jövök értük vissza. Ezért is várjuk már a tavaszt, hogy lehessen biciklizni, azaz mindenki mozoghasson önállóan. Most össze kell hangolni a be-,ill. hazamenetelt, én meg taxit játszok jó sokat. No, de ha igaz, lassan ez is elmúlik.
A múlt hét híre volt még egyébként, hogy megjelent Titi EU Versenyjoga című könyve oroszul! Jót derültünk, mert pont akkor, mikor Putyin Magyarországra ment. Micsoda időzítés! Mostantól tehát, ha egy orosz jogász az EU versenyjoga iránt érdeklődik, csak leemeli a polcról Titi könyvét, és már okosodhat is. Szuper!

Múlt vasárnap áthívtuk Rachel szomszédasszonyt ebédre, aztán leültünk Monopolizni. Majd, miután már csak ketten maradtunk játékban Marcival, este hétkor úgy döntöttem, hogy kiszállok, nem folytatom. Szerintem még hajnalban is ott ültünk volna! Igazából nem csípem az ilyen "never ending" játékokat, persze Marci meg igen, úgyhogy zokon is vette. Szegény. Már jártunk úgy, hogy több napig játszottunk egy játékkal (Rizikó a neve, ilyet NE vegyen senki, ha jót akar!!), esténként le kellett fényképezni a játéktáblát, hogy ha esetleg elmozdulna valami, tudjuk folytatni. Azért jó kis játszós délután volt.



A múlt héten felfedeztem a fedett futópályás sportcsarnokot, és látogatom is rendesen, hetente háromszor! Futással kezdem (kb. 15 perc ), majd jó 1/2 óra torna, majd levezetésnek még 5 perc futás. Persze a futás adagján még növelni szeretnék, szép lassanként. Mindenesetre nagyon élvezem, már csak a környezet miatt is, ami hihetetlenül szép! Állítólag két éve épült ez a csarnok, most is vadiújnak tűnik. Csak azt sajnálom, hogy a gyerekek nem tudnak bejönni, ugyanis speckó ID kártya kell hozzá, amit én Titi révén megkaptam, de a leszármazóink már nem. Sajnos. Viszont ők itthon berendezték maguknak a basementet edzőteremnek, és ott végzik a tornájukat. Bence írt magának egy edzéstervet, azt követi, Betti meg általában valamilyen zenés edzést keres a neten. Titi úszni jár, szintén a ND-re, és folyamatosan szörnyülködik, hogy milyen lassan úszik, úgy értem, hogy milyen rossz időt úszik. Nem is tudom, hogy miért kell azt nézni, semmi jelentősége, csak bosszantja magát. Ha én is összevetném, hogy 15 perc alatt milyen távot teszek meg futva, hát, nem lenne helyem az olimpiai csapatban! De nem is célom, úgyhogy nem is zavar. Különben is, ez csak jobb lesz, talán...

2015. február 20., péntek

Rekordhideg

Február 20.
A behvazódott jogi kar
A böjt kezdete rekordhidegeget hozott, ráadásul hóeséssel. Ma, péntek reggel -23 fokot mutat a mobiltelefon, ami a kis szellő miatt -31-nek érződik. Viszont süt a nap. Nincs is iskola ma sem, Marci és Kinga tovább aludhatnak (meg mi is, nem kell őket iskolába vinni).
Az egyetem viszont nem zár be, megyek órát tartani (lehet, hogy viszek be nekik egy korty pálinkát), valószínűleg Nelli is jön - ezúttal az egyik edző épületbe. A héten felfedeztük, hogy lehet neki 'spouse' kártyát igényelni, így most már neki is van arcképes igazolványa.
A hideg nem akadályozta meg Marcit, hogy részt vegyen az iskolai úszócsapat bolondságában. Szerdán voltak egy partin, ahol a záróversenyre készülve mindenki kopaszra vágatta a haját, illeve a fejét. Állítólag most még jobban hasonlít hozzám. Jó látni, hogy be tudott illeszkedni a nyelvi nehézségek dacára egy csapatba.
Kedden betti és Bence elmentek életük első ND-os kosármeccsére, a lányok jó hangulatú meccsen legyőzték a Duke-ot.
Szerdán elkezdődött a böjt is. Nagy bálozásnak nem láttuk nyomát errefelé. Délután a jogi kar kápolnájába mentünk misére, jól tömve volt diákokkal, Kinga volt az egyedüli gyerek.
Kilátás az ablakomból az egyik business school épületre
A professzor kisasszony



Apa és fia - vagy fiú és apja?

Kakukktojás....

2015. február 15., vasárnap

Hideg hétköznapok

Február 15.
Vasárnap este van, Magyarországon hajnali 2 lehet, mi meg családi videózunk, jól funkcionál a mini projektorunk. Kinga átment a szomszédba aludni Rachelhez (és Maggie-hoz, kedvenc kutyájához). Ha nincs kutya, napközben sokat nyuszizik.
A kupola a mise utáni napsütésben
Ma nagyon hideg, de gyönyörű nap volt. Reggel -17 fokot mutatott a mobiltelefon, ami a szél miatt állítólag -27-nek felelt meg. Kimentem havat lapátolni (az éjszaka esett 3-4 cm), de nem volt olyan vészes. Ebédre Nelli finom húsgombóclevest csinált, utána pedig a már-már szokásos sült oldalas következett. Utána kicsit lustálkodtunk, Bence csinálta a kávét.
Betti elkezdte a Rachellel a spanyol tanulást, tetszett neki, valószínűleg heti egyszer, két óra fog beleférni az időbe és a "szoomszédi jobarátságba".
A múlt hét egyébként szokásosan telt, annyi volt az újdonság, hogy pénteken négy diákom volt, Nelli is beült az órára. Utána jutalomból elmentünk az Olive Gardenbe ebédelni. Közeledett a Valentine nap, s jó sok évvel ezelőtt a napon találkoztunk először Nellivel, egy másik egyetemista városban, Szegeden. A kaja jó volt, "ingyen" leves és saláta, főételnek Nelli lazacozott, én sajttal töltött csirkemellet ettem, nagyon fincsi volt!
S jójjön néhány kép az almúlt napok terméséből!

Rámerészkedtünk a tó jegére

A bátor vízen járók

Kihez vezetnek a nyomok?

Kinga iskolába indul

Reggeli hideg.napos égbolt

Nelli újítása: édesburgonyás sonkás felfújt, céklás gyümölcssalátával

Vasárnap délutáni kutyasétáltatás

2015. február 7., szombat

Napos szombat

Február 7.
Ma egy kicsit engedett a fagy szorítása, sokat olvadt a hó. A napsütés kicsalogatott minket Nellivel a folyópartra. A Farmers' Marketnál parkoltunk, vettünk almát, édesburgonyát és paszternákot - Nelli mostanában nagyon rászokott ezekre, pirítva, ropogósan snack-nek is nagyon finom. Sok vadludat láttunk a folyón, szerintem vagy kétszázan lehettek. Bettinek megmutattam a könyvtárat, s persze vettünk is ki 4-5 jó könyvet, pl. két nagy képeskönyvet a polgárháborúról és a Hobbit harmadik filmjéről. Ebéd után, illetve már késő déluátn kimentünk a Notre Dame-ra sétálni, a nagyobbaknak nem vol tkedvük, inkább a házban "döglöttek". Elvittük Maggit is sétálni, itt készültek az alábbi képek. Utána megjutalmaztuk magunkat egy Dairy Queen fagyizással.


Ide szoktam járni úszni
Maggi sétáltatás a tóparton
Lábnyomok a befagyott tavon
Egyetemi tré-fa



A befagyott, havas tó mögött a Columban épület



Kacsák fürdőznek a tó "vizes" részén

2015. február 2., hétfő

Havas nap az egyetemen


Február 2.

Ma egy szokásos szép téli egyetemi napunk volt. Illetve nem volt teljesen szokásos, mert Marci és Kinga otthon voltak, nem volt iskola, plusz még tart a betegség is. Kezd a házunk környéke hóbunkeresen kinézni, kis ösvényeken lehet megközelíteni a házbejáratokat. Szerencsére a kocsi jól bírta a havas utat. Délelőtt -12 fok volt, napközben -7.
Három előadáson is voltam: complex litigation a csoportos perek hatásköri szabályiról, katolikus egyház társadalmi tanítása a teológia karon és összehasonlytó alkotmányjog az abortusszal kapcsolatos gyakorlatról. Este Bence jött ki értem kocsival, ő gyalog ment haza napközben, majd egy órás az út, mert nincsenek járdák havazáskor. Jöjjön a fotógaléria!
Bence és Nelli: reggel hármasban mentünk a jogi karra (a háttérben)

Útban a főépület felé

A főépület egyik lépcsőháza - itt tartják a CST órát

Ez egy várakozó-társasági hely a főépületben

Otthon, édes otthon - este a tűznél melegedtünk

2015. február 1., vasárnap

Halászsasok vs. Hazafiak


Február 1.
Ma az USA futball lázban ég. Több mint száz millióan fogják nézni a kora esti döntőt a New England Patriots és a Seahowks között. Ez egy nagy esemény, szerintem nagyobb, mint nekünk a foci VB döntő, rengeteg családi, baráti partit szerveznek, bár a hó miatt most nehezebb közlekedni.
A helyszín mindig délen van, hogy ne legyen gond az időjárással. Arizona fővárosa, Phoenix lesz a helyszíne a XLIX döntőnek, kellemes napos húsz fok lesz. Aki ma akar belépőjegyet venni, annak a legolcsóbbért 9 ezer, a legdrágábbért 35 ezer dollárt kell leperkálni!

Két hete egyébként a Patriots „Deflate-gate” botrányától hangos a sajtó, ha jól értettem, a probléma, hogy az utolsó meccsükön laposabbak voltak a labdák a kelleténél, emiatt kell már egy hete magyarázkodniuk…

A döntő óriási marketing esemény is, az egyik mendozás tanár ismerősöm szerint 4-4,5 millióba kerül egy harminc másodperces reklámspot (hogy ki mikor kerül sor, azt természetesen kisorsolják). Ez a legnézettebb TV program.
Legtöbbször, hat alkalommal egyébként a Pittsburgh Steelers nyerte el a hét fontos ezüst trófeát. A Seattle egyszer (épp tavaly), New England háromszor nyert már döntőt.

A győztes csapat játékosai 97,000,a vesztes 49,000 dollárt kapnak. A félidőben Katy Perry lesz a sztárénekes („halftime show’).

UI. Nagyon izgalmas volt a meccs vége, még Nelli is végignézte az utolsó 5-6 percet. 4 ponttal nyertek a Hazaiak, dee 20 másodperccel a vége előtt egy olyan támadást védekeztek ki, hogy 1 yard-ra voltak a seattleiek a touch down vonaltól. 

Havas vasárnap

Február 1.

Tegnap volt Cegléden a huszadik bál, gondoltunk rá, miközben Nellivel a folyóparton sétáltunk. Reméljük jól sikerült. Báli napon még nem maradtunk fel ilyen későig, mire lefeküdtünk, otthon már hajnali hat óra volt...

Vasárnap van, arra ébredtünk fél kilenc körül, hogy zuhog a hó. Valószínűleg egész éjszaka esett, így volt mit lapátolni. Beöltöztem a hóriasztó felszerelésbe (korábban vettünk egy sínadrágot, Christie titkárnőtől kaptunk egy mérets hótaposó csizmát, tegnap pedgi egy sídzsekti vettünk a Burlingtonban). Nincs nagyon hideg, így kicsit vizes is volt a hó. Szeretem a sarokházat. Azon még gondolkozunk, hogy a déli vagy a délutáni misére menjünk-e. Néha látunk a nagyobb utcákon hószóró kocsikat elsuhanni, bár egyfolytában esik, gyorsan utánpótlódik a hó, két-három óránként szórni kell.

Sok helyen fennakadást okoz a hó, Chicagóban többszáz járatot töröltek, a reptéren egy lábnyi hó esett. Ez egy hét alatt a második nagy hó az USA-ban, hétfő-kedden New York és környékén hirdettek szükségállapotot, az emberek a felhívásnak megfelelően jól kifosztották a boltokat.
Kinga és a Super Bowl

Kingával egyébként nehéz napjaink voltak, főleg Nellinek. Csütörtökön tört ki rajta egy WC-re szaladgálós, majd hányós vírus, később be is lázasodott (itt 100 fokos lázat is tudunk mérni...). Péntek délután, az előadásom után bementünk vele a Walk in Clinic-re. Egy aranyos doktorbácsi megvizsgálta, nyugtatgatott minket, hogy nem isolyan nagy gond a láz. Pedialyte nevű só és ásványianyag pótló italt mondta, hogy vegyünk neki. Most, három nap után már kezd jól lenni. Egyébként csak egy napot mulasztott a suliból, mert csütörtökön szünetet rendeltek el az éjszaka esett jeges eső miatt.
A fiúk készülnek havat hányni (keleti parti idő szerint 11.06.)