Kanyonok földjén

Június 25-28.

San Diegóból Las Vegason keresztül vitt az út a kanyonok vidékére. Újabb egész napos kocsiút. Bepakoltunk, utolsó családi fotók az óceánparton, aztán indulás! Hihetetlen, mekkora hőmérsékletkülönbségek vannak. Az időjárás jelentésben is négy rétegben adják meg a hőfokot: tengerpart, szárazföld, hegyvidék, sivatag. Iszonyú meleg volt, amikor kiszálltunk a kocsiból tankolni a nevadai határnál, 40 fok körül, s hozzá meleg szél fújt. Las Vegason csak átsuhantunk, de szerencsére az autópályáról is látszott néhány szebb, de legalábbis különleges szálloda. Már este volt, mikor Betti vezetésével megérkeztünk Utah-ba, közel az arizonai határhoz, Kalab településre. Nagyon szép házat sikerült bérelni, vagy kétszer akkora volt, mint a la jollai (igaz, nem volt tengerpartja). Az ágyak is jók voltak, totális csend is volt, nem csoda, hogy másnap majdnem tízig aludtunk.

Első teljes napunkon a Grand Canon északi peremét vettük célba, jó másfél óra út volt „csak”. Szép volt a táj is, jó magasan autóztunk, 2700 m volt a legmagasabb pont. Ahogy beléptünk a nemzeti parkba (Craig éves bérletének hála, itt sem kellett fizetni), jobbról megpillantottuk első amerikai, autentikus bölénycsordánkat. Volt sok világosbarna kisborjú is, aranyosak voltak. A Grand Canon természetesen grandiózus, meglepetésünkre nem volt sok turista (nem úgy, mint másnap, szombaton egy másik parkban). Remek volt a kilátás, hűsítő a fenyőillat. Egy jó óra alatt alaposan körbe lehetett járni. Hazaérve a még reggel (délelőtt) beszerzett húsokból egy nagyot grilleztem: volt csirkecomb, szűzérme, lapocka és marha fasírt. Jó nagy adagot csináltunk, két-három napi ebéd kijött belőle. Nem mondom, hogy hűs volt a ház árnyékos teraszán, viszont jól folytak a kellemes amerikai sörök. Kinga eközben jól eljátszott a ház macskájával. Este játszottunk egy jó kis családi ri-ki-kit, még Kinga is beszállt.

Második nap két célpontot terveztünk be: a közelebbi Zion parkot és a kicsit távolabb eső, Colorado folyónál levő duzzasztógátat és tavat. Végül is csak az első fele jött össze. Here is the story.

Nagyon szép volt a zioni nemzeti park, sivatagos-kaktuszos-kősziklás. Egy alagút előtt várni is kellett néhány percet, nagy volt a forgalom, csak felváltva engedték a kocsikat. Nagyon szép, csíkozott, hullámmal fodrozott hegyek között vitt az út. Ez egy olyan park volt, amit nem lehetett autóval körbejárni. Egy shuttle buszra kellett felszállni, az vitt körbe a látványosságok mentén. Szinte mindenki a végállomásig utazott, így mi is. A legtöbb hely bibliai nevet viselt, nem véletlen, mert ezt a környéket is mormon telepesek népesítették be a XIX. században. Egy viszonylag keskeny túraösvényen indultunk el, egy kanyargó kis folyó mentén. Eleinte jól ki volt építve, szemtelen mókusok szaladgáltak kaja után kutatva. Kezdett meleg lenni. Vicces volt, amikor elfogyott az út, s láttuk, hogy mindenki a folyóba gázolva halad tovább. Mi is így tettünk, többünknek volt erre alkalmas a szandálja, szegény Betti viszont talpmasszíroztatva tette meg a sokmérföldes utat. Nagyon jópofa volt, alapvetően sekély, gömbölyű kavicsos volt az „út”, bár időnként voltak térd fölé érő gázlók is. Néhány kanyarban a bátrak ugráltak is a környező sziklákról a vízben. A visszaút megtizedelte társaságunkat, legalábbis megfelezte, Nelli, Bence és Kinga elég nyűgösek lettek a meleg és a kevés víz miatt. Állítólag felelőtlenül indultunk el a túrára. Pedig végül is nem volt hosszú az út, 3-ra már visszaértünk a buszhoz. Igaz nem hoztunk ebédet magunkkal, azt hittük, előbb végzünk a parkkal.

Így elmaradt a másik úti cél, viszont ár 5-re otthon voltunk, s kellemes tespedtségben hűsöltünk a légkondis házban, miközben kint 39 fok volt. Előtte volt még egy adrenalin szintet növelő rendőr kalandunk: hazafelé túl gyorsan előztem két kocsit, s mint kiderült ezt a szemközti sávban tartózkodó, fehér Toyota terepjárónak álcázott rendőrautó is észlelte. Rövid üldözés után, átesve az igazoltatás fáradalmain (nem volt nálam se útlevél, se autóbérleti szerződés), a szimpatikus rendőr bácsi csak írásos ’warning’-ot adott, viccesen mondva, hogy inkább a városban költsük el a pénzünket, mint a bíróságon.

A harmadik nap, vasárnap, korán keltünk, fél nyolckor, hogy el tudjunk menni 9-re a városka katolikus templomjába. Mint kiderült, már hosszú évek óta nincs papjuk, egy aranyos, Mikulás-szerű bácsika tartotta a ceremóniát. Előtte minden vendégnek fel kellett állnia (a hívők harmada), s elmondtuk, ki honnan jött. Érdekes, hogy ült mögöttünk egy szlovák lány is. Miután a város szélén levő Western shop-ban kellemesen bevásároltunk, útra keltünk a Bryce kanyon felé. Ez is egy gyönyörű nemzeti park, nagyjából útba esett Colorado felé haladva. Itt alapvetően vörös és lazacszínű sziklák voltak. Amfiteátrumnak hívták a fő látványosságot, gyönyörű oszlopszerű kőhatalmasságok voltak egy óriási völgybe „telepítve”.

Innen északra indultunk, szép tájakon, egy helyen három szarvas kelt át egy előttünk haladó lakókocsi előtt. Amikor ráfordultunk a 89-es főútról a 70-es autópályára, kelet felé, kereken 666 km-et írt a GPS a dilloni Super 8-as szállásunkig. Ez az út egyébként St. Louis-on keresztül vezet a keleti partra. Nagyon jó helyen, egy síterepen van a szállás, kb 2400 méter magasan vagyunk. Volt olyan környékbeli síterep, amit csak június közepén zártak be.... A környező hegyek teteje havas, a gleccseres részeken még lehet csúszni. Holnap kapunk reggelit is, mindezt 2 szobával, csak kb. 150 dollárért. Hétfőn kb 9 órát fogunk autózni Omaha-ig, még részben szép tájakon, s elszenvedünk egy óra időeltolódást is.

 

 

 

 

 

La Jolla

Június 20-25.


San Diegóba, vagyis pontosítva La Jolla-ba szombat estefelé érkeztünk meg. Eddig nekem (Betti írja a blogot most, de osztjuk véleményét) ez a kedvencem!!!! Igazi kis üdülőváros, abszolút nem „amerikaias” épp ezért tetszik, mert akár Európában is lehetne ez hely. No és persze a tengerpart is gyönyörű, sokat hullámzik és gigantikusak, de nem veszélyes, nyugodtan lehet benne fürdeni. Este anyuék elmentek bevásárolni, én futni mentem a többiek pedig a parton maradtak. Anyuék finom vacsorát rittyentettek össze nyammmm jól esett a hosszú nap után!

Eljött a második vasárnapunk is a körutunk során, már csak egy lesz itt, az USA-ban, nagyon repül az idő! Kései kelés és reggelizgetés után 12-re misére mentünk. Nagyon aranyos volt a templom, mediterrán hangulata volt, sok volt a spanyol, a pap pedig Indiana államból jött! :D

Ebédre nagyon fincsi karajt kaptunk, padlizsánnal, rizzsel, no és persze mindezek előtt a vörös szőnyegen a jól bevált húsleves jött! Estefelé pedig lementünk a partra ahol süttettük magunkat meg hullámokon lovagoltunk. :D Apu vett két műanyag szörfdeszkát és azon bohóckodtunk utána pedig már csak ugráltunk az ember-méretű hullámokba nagyon király volt! J A fiúk különösen élvezték, ahogy elkapja őket a víz, Kinga már óvatosabb volt, de ő is mókázott. Meglehetősen sokáig voltunk a parton, majd felmentünk vacsizni. Csináltam guacamolét, amit tortilla chipsel ettünk hmmmmm! Ezt a receptet még a south-bendi szomszédunktól, Rachueltől tanultuk szval igazi autentikus mexikói. Ja, és az idő fantörpikus, hatezer ágra süt a nap, meleg van, de ugyan akkor fújdogál a szellő, ami sokat enyhít a forróságon. Elvileg É-Afrika szélességi körében vagyunk szóval a Nap nagyon erős.


Fókalátogatóban

Újabb hétfő. Ismét jót szundikáltunk apu és anyu futni voltak reggel, milyen fittek! J Jó kis reggeli után a part felé vettük az irányt ahol a napozás és fürdés kínjai vártak ránk. :D Marci és Apu fent maradtak, így ők sajnos lemaradtak az óriási hullámokról, amik még nagyobbak voltak, mint vasárnap. Már a part is benépesedett, sok kisebb, iskoláskorú gyerek volt, biztos táborozni jöttek. Ebéd után Anyu, Apu, Kingi és Marci elmentek egy közeli helyre, ahol fókákat lehetett nézegetni. Nem egy állatkertről van szó, ahol be vannak zárva, hanem az igazi életterükről, ami még varázslatosabbá teszi a helyet.

Estefelé ismét volt partozás, tunyulás, olvasás, napozás egyszóval jó kis semmittevés, no de ilyen is kell néha! A napot pedig egy családi rikiki partival zártuk, amit anyu nyert meg majd következett Apu és Marci én pedig az éremosztó/dobogótartó dicső címét kaptam, van még hova fejődni hahahahaa! J J

Zoo és egyetem

A sok kellemes semmittevés közben szerdán volt némi aktivitás a családban. Marci, Kinga és Nelli az USA No 1. Zoo-jának kikáltott állatkertbe látogattak, a nagyok otthon töltötték a napot különféle hasznos foglalatossággal. Én tegnap délután és ma délben az egyetemet látogattam, találkoztam két kedves proffal, építgetve a kapcsoaltokat. Este megyünk vissza San Diegóba Nelliékért, utána megállunk egy híres város strandon sütkérezni, talán naplementét is nézni. 

LA Baby!

Csütörtök este érkeztünk meg Az Angyalok Városába, meglehetősen későn. Ám itt egy kis megpróbáltatás várt ránk… Kiderült, hogy a hotel, ahová mentünk az tulajdonképpen egy lakóház és csak pár szobát adnak ki így vendégeknek. Szóval először keresni kellett valakit, aki be tudott minket csekkolni mert a recepciós fiú erre nem volt képes. Majd jött a hír, hogy az utazási iroda, aki foglalta a szállást kevesebb pénzt utalt át, mint kellett volna és ebből is bonyodalom lett de a lényeg a lényeg, hogy végül beengedtek minket a Medicibe és birtokba vehettük a lakást.

Másnap, pénteken megoszlott a csapat. Apu az egyetemen tette tiszteletét a család többi része pedig ellátogatott Hollywoodba. Bence vezetett az őőőrületes forgalomban a Hollywood logóhoz, ami fent van a hegy oldalában. Érdekes volt, mert szinte majdnem minden filmen feltűnik, de 10 perc nézelődés elég is volt bőven. Majd a belváros felé vettük az irányt, ami tulajdonképpen a Hollywood Blvd nevet viselte. Itt található körülbelül az összes néznivaló (tehát nem sok van…) a Walk of Fame, ahol a sztárok nevei vannak a csillagok közepén (megtaláltuk Gábor Zsazsát), a Madame Tussauds Múzeum, Stúdiók, boltok tömkelege, mozik, stb. Mi igazából végigsétáltunk ezen az úton, kissé heringnek éreztem magam. Érdekes élmény volt, azonban ebből is elég volt az a két óra, amit ott töltöttünk. Az a helyzet, hogy a híres helyeknek (Los Angeles, Las Vegas, San Francisco) nagyobb a füstjük, mint a lángjuk. Persze nem mondom azt, hogy nem voltak érdekesek, mert azért sok filmben előfordulnak,  de az a kevés idő, amit rászántunk pont elég volt.

Szombaton tovább indultunk San Diegoba ,útközben pedig megálltunk LA Venice városrészénél, ami elviekben Velencét imitálta volna.  Bartolomeo olasz építész, aki a Dózse palota építésében vett részt, tutkó forogna a sírjában ha meghallaná, hogy itt milyen épületet (betontömb graffitivel) hívnak az la-i dózse palotának… De a tengerpartja szép széles és homokos volt, de a többi része az nem igazán érdemel említést. Sajnos David Hasselhoffal sem futottunk össze a parton… hahahah :D

Nemzeti parkok versengése

Június 17-18.


Szerda és csütörtök a sok utazás mellett azzal telt, hogy megnéztünk Kalifornia két világhíres nemzeti parkját, amelyek a Sierra Nevada hegység környékén, Kalifornia középső sávjában találhatók. A Yosemite Park vízeséseiről és egy hatalmas gránit sziklatömbről volt híres.

Útközben egy kisvárosban, Mercedben szálltunk meg, amiről a finom vacsi és az esti fürdőzés marad meg szép emléknek. Bettinek valószínűleg kevésbé tetszett a rugós kihúzható ágy…

Másnap Los Angeles felé vettük az irányt, de még előtte meglátogattuk a Sequoia Nemzeti Parkot, ami lényegében arról híres, hogy gyönyörű vörösfenyői vannak, olyan volt mintha egy mesébe csöppentünk volna, ahol óriásfák vesznek minket körül. Mindkét parkban jó sokáig tartott az út, nagyon kacskaringós volt, ki tudtuk használi a tiptronic váltó előnyeit.

A Park után végül LA felé vettük az irányt, ami hála az égnek nem volt messze csak borrrzasztóan kopár és száraz volt a táj. Az az érdekes, hogy a szárazság ellenére mégis rengeteg narancsot és mandulát termesztenek, de ehhez iszonyat nagy mennyiségű vízre van szükségük, hogy a semmi közepén létrehozzanak egy gyömülcstermő oázist…

Még útközben, nem messze Sequila-tól találtunk egy eszményi fürdőhelyet. Sivatagos, dombos táj, középen egy gyors vízű folyó (ha jól emlékszem, Three Rivers volt a hely neve). Tele volt a part mexikóiakkal, a gyerekek szerint jobb volt, mint egy élményfürdő. Tiszta, langyos víz, helyenként vízsodrásokkal, zubogókkal. Olyan melg volt, hogy Nellil kisebb napszúrást kapott. A kocsiba visszaszállva néztük meg, 38 fok volt kint, valóban, még a szél is melegnek érződött.

Szánfránciszkó és borvidékek

Június 14-16.

San Francisco-ról, évek múltán visszagondolva, valószínűleg, a Golden Gate Bridge mellett az fog eszünkbe jutni, hogy milyen hideg és ködös idő volt – nyáron! Az óceán miatt majd tíz fokkal kevesebb van a városban, mint egy 30 km-el beljebb. Szerencsénkre esőt nem fogtunk ki, de bizony póló, kispulcsi, széldzseki felszerelésben kellett a pályára lépnünk.

Az elmaradhatatlan egyetem és campus látogatás mellett az említett hídhoz sétáltunk el – mint kiderült, ez kb. egy 11 km-es túrára sikeredett. Hazafelé egy erdős részen még coyotte-ot is láttunk a lányok nagy rémületére.

Kedden nem is maradtunk a városba, hanem egy órás kocsikázást követően kiruccantunk a Sonoma nevű híres borvidékre. Körbejártuk a városocskát, nagyon hangulatos főtere volt. Hangulatos pincéket láttunk a helyenként toszkán hangulatú tájon (azért Olaszország szebb). Az egyik jónak kinéző hegyen meg is álltunk, történetesen éppen a Kohn Brothers borászata volt. Nellivel megejtettünk a hangulat kedvéért egy négyboros kóstolót. Néhány fokkal jobb volt, mint a michigani Tabor Hills, de egy jó magyar borászat azért leverné őket. Legalábbis a borokban, mert maga a környezet nagyon szépen meg volt csinálva.

Az összehasonlítás kedvéért átszerpentineztünk a hegy túloldalán található másik híre borvidékre – nem Gomorának hívták, hanem Napa Valey. Ezt tartják a puccosabb, nagy pénztárcájú turistákat vonzó helynek. Itt csak autóztunk egy fél órát, majd nyugat felé vettük az irányt, megnézni az óceánpartot. Egészen pontosan a Point Reyes parkot, amiről kiderült, hogy jóval messzebb van, mint ahogy tűnt térkép alapján, mert az út utolsó órája nagyon kanyargós, már-már kihalt vidéken vezetett. De megérte, nagy élmény volt lerohanni mezítláb a homokos tengerpartra, ahol csak mi voltunk és a hatalmas hullámok. Utána farmert is kellett cserélni… Ugyanis a borvidékes nyári meleg után itt ismét pulóveres idő volt, erősen fújt a szél is. A hazaút helyenként még kanyargósabb és szebb volt, hatalmas szakadékok mellett vitt az út, Bence jól tartotta az irányt. Még pelikánokat is láttunk csapatosan repülni.

Szerdán költöztünk ki, kényelmesen indulva a Yosemite park felé. Előtte még bevezettünk a városba, hogy legalább lefotózzuk a világhíres cable car-t (egyébként a megállójában hosszú percekig kell várakozni, amíg valaki felfér a kapaszkodós villamosra.

Te road is long

Denver után két napos utazás következett. Az első, rövidebb menet Sótóvárosban, azaz Salt Lake City-ben ért véget. Előbb északra, majd nyugatra vitt az autópálya. Wyoming vadregényes, sivár és szép sziklás felföld volt. Utah hasonlóképpen, itt egy óriási hegyláncon is átkeltünk.

Először egy szép helyi templomba mentünk szombat esti misére, egyfajta rózsadombon volt, rengeteg szép palota volt a környéken. Innen tovább haladva a város közepén egy hatalmas vallási komplexumot láttuk, vagy tucatnyi épületből állt, hatalmas katedrális, konferencia központ, miegyéb. Mint kiderült, ez az egyik legnépesebb Jézus követő (direkt nem keresztényt írtam) egyház, a mormonok „Rómája”. Illinois és Ohio környékéről vándoroltak ide a XIX. sz. második felében.

Jó volt a szállásunk Salt Lake Cityben is (Homewood Suites), itt nem csak egy helyiség volt, hanem egy konyhás nappali is volt (most Kinga és Betti aludtak itt). Előtte még bevásároltunk egy Targetben, így végre rendes kaját ettünk (Angus marha steak és csirkemell). Némi tévézés is belefért, a Hobbit első részét vetítették az egyik csatornán.

Másnap, a bőséges reggeli után, az autóból megcsodálhattuk előbb a sós tavat, majd a kiszáradás nyomán keletkezett fehér só-sivatagot (errefelé szoktak gyorsulási rekordokat dönteni az autósok, hacsak nem megy tönkre a gumijuk). Ezután Nevada következett, a Silver State, igazából egy hatalmas pusztaság (a lakosok 80-90%-a délen, Las Vegas körül él). Ez kb. egy 12 órás autózás volt, egy órát nyertünk az időzóna átlépéssel, Magyarországhoz képest most már -9 óra a hátrányunk. Akkor fekszünk, amikor az otthoniak kelnek. Kilenc előtt, egy gyors bevásárlás után érkeztünk meg San Franciscóban, ahol elfoglaltuk az egyetemi campuson levő szálásunkat. Nagyon frankó, egy csendes három szobás kis apartman. Marci is nagyon örült, hogy végre megtaláltuk…

Denver környéki táj

Kényelmesen keltünk fel és reggeliztünk meg a szállodában. Délelőtt volt a találkozóm a helyi egyetem jogi kari dékánjával. Ezután a városban bolyongtunk egy kicsit, megnéztünk egy vad folyót, majd a pénzverdébe (Mint) mentünk volna, de zárva volt. Így csak a főtéren sétálgattunk, fotóztunk a Capitolium környékén. Ezt követően délre utaztunk, kb 1,5-2 órát, Nelli nézett ki prospektusokból két jó kirándulóhelyet.

Az egyik egy ősi, kőbe vésett indián telep volt: Manitou Dwelling. Hihetetlen, de kétezer méter magasan volt. Jó fotókat lehetett csinálni, az előző napi felhős, viharos időnek nyoma sem volt. Nagyon tetszett a helyi ajándékbolt is, be is vásároltunk, még Kinga is vett a két Mamijának egy-egy nyakláncot (Marci pedig aranyat…). Jó üzletet csinálva egy dollárért kaptam egy egymillió dolláros bankjegyet is. Nem is tudtam, hogy van ilyen nagy címlet.

Innen nem messze volt a másik látványosság, a Garden of Gods. Tényleg isteni volt. Ez egy autóval körbejárandó óriási park volt, fantasztikus szikla képződményekkel. Még belépőt sem kellett fizetni. Miután jól kifotóztuk magunkat (szerencse, hogy már nem tekercsekre kell régimódian, spórolósan fénképezni). A napot egy környélbeli Wendy’s-ben koronáztuk meg egy fincsi amerikai gyorskajával (Marci kapta meg véletlen az általam rendelt csípős csirkés szendvicset, szegény meg sem bírta enni…).