Szép south bendi házak 2.

Ezek pedig október végi fotók, levélhullás. Jó ezeket nézni most, hogy kint éppen hófúvás van... Egyébként kocogás közben készítettem őket.

Szép south bendi házak

Ezeket a fotókat még szeptemberben készítettem, a környékünkön lévő néhány szép házról. Egyébként majdnem mind könnyű szerkezetes, a téglás is valószíűleg csak díszburkolatos. De azért szépek, mesések.

Kicsi bocsok legendája

október 24-25.

Piknikezés a Manistee-Huron National Parkban, a Muskegon River partján 

A múlt hét végén ismét kirándultunk ( nagyon szép az idő, ki kell használni...). Gyakorlatilag volt egy hosszú hétvégénk, mert a gyerekeknek nem volt tanítás pénteken, így hamarabb el tudtunk indulni. Most nem mentünk olyan messzire, "csak" három órás utat vállaltunk be, Michigan államba. Ez South Bendtől északra fekszik. gyakorlatilag egy hatalmas félsziget, és a belső része is tele van kisebb-nagyobb tavakkal, folyócskákkal.

 Azt olvastuk róla, hogy Michigan állam bármely pontján állsz, sehol sem vagy 10 km-nél távolabb valamilyen víztől. Útközben pár helyen meg is csodáltuk ezeket a vizeket, tényleg nagyon szép.

Manistee-ben foglaltunk szállást egy hotelban, természetesen ez a város is vízparton fekszik, a Michigan-tó partján, és még csatornafolyója is van, ami mentén fából készült sétány vezet a nagy tóhoz. Kicsit már szürkült, mikor lementünk, hogy sétáljunk rajta, de azért így is szép volt.

Az előétel boros lében főtt kagyló volt, mindenki jóizűen csipegette!

 














Utána beültünk vacsizni a Blue Fish nevű étterembe, és nagyon finomat ettünk. Titi már hallotta hírét ennek az étteremnek, állítólag jó nevű hely (TT: igazából csak egy netes-blogos fúrumon olvastam róla, ott mindenki dícsérte). Mindenesetre nagyon jól főznek, minden (azaz csirkemell és különböző Michigen tavi halak, Marcinak whitefish) kifogástalan volt!
Vacsi után megérkezett Carol is, ő csak később tudott elindulni, mert be kellett mennie a suliba.






Másnap délelőtt skype-oltunk a Kuthyakkal, jó volt őket látni. Majd indultunk tovább, de még a ngyobb út előtt lenéztünk a közeli tópartra, ahol




















Marci nagy örömére két kiállított tankot is találtunk, amiket előző este, a sötétben nem fedeztünk fel.


 














Észak felé haladva, nagyon sok szépet láttunk, egyszer meg is álltunk egy tóparton, Platte Lake-nek hívták.



















A szombati napon lényegében a híres-nevezetes Sleeping Bear Dunes-t szerettük volna megnézni a Michigan partján. Ennek a sztorija lett a bejegyzés címe, ugyanis fűződik hozzá egy indián legenda. Eszerint tehát, a túlpartról, Wisconsin felől a vízen át menekült egy medvemama a két kis bocsával az ottani erdőtűz elől. Medvemama átért a túlpartra, de a két kis bocs elfáradt, nem bírta tovább, és elsűllyedtek a vízben. Manitu megsajnálta őket, és a bocsokból lett két sziget, amiket ma úgy hívnak, hogy Kis-Manitu, ill. Nagy-Manitu sziget.







A medvés hely előtt még volt részünk egy kis dűnemászásban is, hát, mit mondjak, elég fárasztó volt, mintha sivatagban lettünk volna! A panoráma azonban itt is csodálatos volt, úgyhogy megérte!



 

Szemben a szigetekkel, a parton pedig fantasztikusan látványos dűnéket építettek az elemek, az emberek meg egy kilátót, úgyhogy a panoráma tökéletes volt, egyenesen fenséges! Ez egyébként egy több állomásos panoráma út egyik stációja volt. A dűnemászás és a panorámaút együtt került 10 dollárba.

Ezután még autózgattunk, nézelődtünk, majd indultunk haza, hiszen innen már 4 órás volt az utunk. KFC-ben vacsiztunk, a fiúk kívánságára, jól belaktak. Itt megtudtuk, hogy a KFC-t egy nyugdíjas "colonel" alapította. Az USA a vállalkozók hazája!

Vasárnap két skype is várt ránk, az egerszegi család gyűlt össze Ági maminál, velük beszéltünk, délután meg anyukámék jelentkeztek be. Meglepetésként Betti köszönt be Egerszegen, kiderült, hogy a hétvégi balatoni HÖK-ös találkozóról átment Egerszegre. Jól tette. Ebédre szokásosan kényeztettük magunkat, alább látható a velős marhahúsleves (még szombat éjszaka vásráltunk) és oldalas pecsenye.

A vasárnap esti mise után még sétáltunk egyet a Notre Dame egyetem Campusán, körbejártuk a stadiont és megnéztük a "Touchdown Jesus" festményt (vagy mozaikot) Titi már barátkozik a gondolattal, hogy nemsokára ott fog tanítani...

Vissza az öreg kontinensre

október 23. Chicago (Münster)
Ma van a héten az utolsó chicagói napom, nemsokára kicsekkolo a szállodából. Tegnap a szokásos óra után jó kis programot csináltunk Spencerrel: elmentünk egy sportközpontba teniszezni, aztán meghívtam vacsizni egy közeli olasz étterembe (mint később kiderült, ott ünnepelte az 50 éves szülinapját).
Egy hete ilyenkor Németországban, Münsterben okítottam holland, német, magyar, román bírókat egy egyhetes, EU által finanszírozott versenyjogi képzés keretében. Három baráti egyetem szervezte, a holland Nijmegen-i, a német Münster és a Pázmány. Voltak bennem vegyes érzelmek, mikor elindultam, de végül is szeretem az utazást és a kalandokat, bírókat okítani pedig mindig kihívás. Gondoltam, hogy nem lesz kellemes öt nap alatt az oda-vissza időzónás átállás - vagy szerencsém volt, vagy jól tanul az emberi szervezet, de most egyik irányban sem volt igazából probléma. Kedd este indultam Chicagóból, Münchenbe voltunk délelőtt, utána jött egy öt órás várakozás a münsteri járatra (legalább befejeztem az előadás slideokat), majd a szálloda elfoglalása  után még fél tízre el is értem egy étterembe, ahol a csapat épp a vacsora végénél tartott.
Itt találkoztam kb három hónap után Palival és Gicuval. Nem volt könnyű, mert sok idő történéseit nehéz egy nap alatt átbeszélni (Pali csütörtök este már repült is vissza). Van ennek ilyenkor egy kis "sebfelszakító" jellege, már előre tartok attól, ha tavasszal valóban haza megyek majd néhány napra egy konferenciára.
Megtörtént a csomagcsere, Pali fél bőröndje a Betti által összeszedett cuccokkal volt tele: Kingának olvasnivalók és tankönyvek, szalámi és kolbász, pirospaprika, fűszerek, néhány téli sapka-sál (meg benne két balkezes kesztyű...). Vissza pedig néhány kiolvasott könyvet, ajándékokat küldtünk. Betti kapott egy Notre Dame-os pulcsit, végül is illik a pázmányos létéhez, mindkettő katolikus egyetem.
A münsteri túra jól sikerült, sok magyar bíróval találkozhattam, főleg a Kúriáról.  A tanórák is állítólag élvezhetők voltak, igyekeztem néhány dolgot átültetni a Chicagóban látott módszerekből.

Voltak fincsi vacsik, a városházán is fogadtak minket, a Friedensaal történetét is megismerhettük. Részben itt írták alá a spanyol-holland nyolcvanéves háborút lezáró szerződés (a hollandoknak ez egy szent hely, itt született meg az országuk 1648-ban), no és a harmincéves háborút lezáró békeszerződés. Azért annyira nagy mégsem volt a béke, mert a 4-5 éves tárgyalások párhuzamosan folytak a közeli Osnabrückben (ez volt a protestáns város) és itt, Münsterben (ez pedig a katolikus fészek volt); így szerződésből is kettőt írtak alá.

A városban sétálgatva három dolog volt, ami azonnal szemet szúrt. Volt városközpont, sétálóutcák, rendes templomok (nem is kevés, volt agy román stílusú a XIII. századból és egy klasszikus katedrális, ott voltam szombaton misén). A rengeteg ember mellett még több bicikli volt, helyenként úgy álltak csokorban mint egy használt bicikli kiállításon. A harmadik, hogy az utcán sétálgatva gyakori volt dohányoksokat látni és érezni. Belegondolva, az USA-ban utcán dohányozni is csak nagyobb munkahelyek előtt látni néhány embert, az utcán nem nagyon van, hogy az előtted haladók az arcodba fújják a füstöt (hacsak nem európai túristák)

A hazaút kicsit kalandosabbra sikerült. Nágy után keltem, fél ötkor vitt a taxi a reptérre, de frankfurti köd miatt késve indult a gépünk, így éppen lekéstem a chicagói csatlakozást. Az újabb gép 3-4 órával később indult csak, így megreggeliztem egy olaszos étteremben. Kora délután szállt le a gép, egy régebbi Boenig-gel mentünk, nem volt az üléseken tv képernyő, hanem itt-ott voltak ksiebb-magyobb képernyők. Érdekes filmek mentek, megtanulhattuk hogyan kell puszta kézzel harcsákat fogni a Missisipin, plusz ment két olyan film, ahol az alapvetően rossz szereplő jó arcát mutatták meg: egy Godzilla feldolgozásban a japán szörny mentette meg az amerikaiakat még gonoszabb ősi szörnyektől, majd az Anelina Jolie-s Maleficient film ment, a csipkerózsikás gonosznak hitt boszorkány szomorú sorsát feldolgozva. Miutá elértem egy délutáni South Bendbe tartó vonatot, este 10 óra körül haza is értem, Bence sofőr és Nelli vártak az állomáson. Ha jól számolom, simán megvolt a 24 órát meghaladó ébrenlét, szerencse, hogy hétfőn nem kellett munkba menni. A csokiknak, kávának és ajándékoknak mindenki örült, jól végződött a német kaland.

Bátorságpróba

október 17.

Lehet, hogy nem a legszerencsésebb a cím, esetleg valaki más dologra gondol elsőre, de most nekem ez jutott eszembe. Ugyanis Titi kedden elutazott Németországba, és csak vasárnap jön vissza. Így tehát magunkra maradtunk itt az USA-ban, az összes családtag pedig az óperenciás tengeren is túl. Tudom, hogy már többen átélték ezt az érzést, többek között Betti is, csak én arra is gondolok, hogy itt van nekem három gyerek, autó, ház, intéznivalók, egyszóval a felelősség. Azért, ha Titi itt van, könnyebb a dolog... No, de már péntek van, úgyhogy lassan letelik ez is. Folyamatosan edződünk. Egyébként bíróképzést tart Münsterben, nagyon megtisztelő a dolog!
Amúgy szépen peregnek a hétköznapok, tesszük a dolgunkat. Tegnap Marci és Kinga együtt, egy edzés keretében úsztak, jó volt őket látni, ügyesek mindketten, rengeteget fejlődtek. Egyébként megérne egy tanulmányt az amerikai edzők pedagógiai módszere, nekem nagyon tetszik. Mindenkit folyamatosan dícsérnek, de elég látványosan. Majd, kicsivel később, jóval csendesebben, mindenkinek külön-külön elmondják, hogy mire figyeljen, mit kell még javítani. Így a gyerekben sokkal inkább az marad meg, hogy jó hangosan, mindenki előtt megdícsérték, nem pedig a kritika. Mindenesetre én azt látom, hogy nagyon motiváló tud lenni ez a módszer. A fiúk is mesélték, hogy mikor először sikerült nekik mind a négy úszásnemet szabályosan bemutatni, Mike coach (edző) hangos tapssal és ovációval díjazta őket. Talán otthon is ki lehetne próbálni pár edzőnek ( és itt most nem Csaba bácsira gondolok, ő az egyetlen, üdítő kivétel), lehet, hogy kedveltebbek lennének.
Szerdán Kinga osztálya kirándulni ment az amishokhoz, vagyis inkább tanulmányút volt. Almafeldolgozó üzembe mentek többek között, kaptak kóstolót is. Most, ősszel rengeteg helyen kapható a frissen préselt almalé, mi is rendszeresen isszuk, nagyon finom! Jórészt amishok készítik, hagyományos módon. Kinga nagyon élvezte a kirándulást, azt mondta, hogy jól beszélgettek Lizzy-vel. Egyszer úgy meghallgatnám ezeket a beszélgetéseket! Sajnos nincsen láthatatlanná tévő kalapom, így ez csak óhaj marad. Előttünk egész máshogy viselkedik Kinga, ha amerikaiakkal vagyunk, mint nélkülünk. Ezt Carol is megerősítette, mikor egy keveset vigyázott rá, akkor állítólag beszélt Kinga angolul. A nyelvtanulása egyébként ugyanúgy működik, mint az anyanyelv elsajátítása, most a "szivacs" fázisban van, amikor gyűjtögeti az ismereteket, és már rengeteg dolgot megért. Az úszáson nincsen semmi gondja, pontosan megérti a feladatokat, de ő maga, ha akar valamit inkább mutogat. Pontosan, mint kétéves korában. A fiúk előrébb tartanak, de nekik voltak alapjaik. Szóval, érdekes ezt figyelgetni, nem mindennapi élmény!

Az amishok marhája

október 13.

Ismét eltelt egy hétvége, most a héten lesz pont két hónapja, hogy itt vagyunk... Közhely, de rohan az idő.
Szombat reggel kimentünk Titivel a Farmer's Market-ra (piac), hogy megkeressük Ernie-t, amish barátunkat, hogy marhahusit vásároljunk tőle. Az ő farmján jártunk pár hete, láttuk az állatait, a gazdaságát, nagyon érdekes volt. Szóval, vettünk tőle szép, levesnek való húst, bemutattuk neki Johannát és az éppen itt tartózkodó férjét, csöppet beszélgettünk, majd folytattuk a piacozást. Nagyon szép volt a kínálat, vettünk finom piros almát, Kinga választotta, leveszöldséget, gombát, stb. Akik itt árulnak a piacon, azok mind őstermelők, itt nincsenek viszonteladók, így biztos, hogy friss, jó minőségű árut lehet venni. Eddig még nem is csalódtunk.
Ebéd után Kingával elmentem a helyi állatkertbe ( már jó régóta terveztük, csak mindig közbejött valami...), Titi meg Bencével teniszezett addig, Marci itthon pihengetett. Nagyon klassz az állatkert, tip-top, rendezett, szépen parkosított, komoly állatsereggel. A nagy élmény volt, hogy hallottuk az oroszlán ordítását!! Úgy gondoltuk Kingával, hogy egy majommal veszekedhetett, mert az egyik makákó " válaszolgatott" neki. Biztos bosszantották őfelségét a majmok, végül is elég életszerű... Még kisvasútja is van a zoo-nak, bár most nem próbáltuk ki, majd legközelebb. A legjobban a prérikutyák tetszettek nekünk, nagyon jól volt kialakítva az életterük, jól meg lehetett figyelni őket. Kinga egyébként is lelkesedik a kis szőrös állatokért, úgyhogy itt időztünk a legtöbbet. Majd a közeli játszótéren folytattuk az időtöltést, Titi is odajött a tenisz után. Nagyon jó itt, hogy teljesen nyitottak a sportpályák, gyakorlatilag mindenütt. A high school-oknak nagyon szuper infrastruktúrájuk van, csak az Adamsnek ( a fiúk sulija) 14 teniszpályája van! Hozzá a futópálya, focipálya, minden ami kell. Persze bent az épületekben min. 3 hatalmas tornaterem, uszoda ( ezek persze nem nyitottak), télre, vagy rossz idő esetére. Szóval, a lehetőség adott, mégis rengeteg az elhízott fiatal...Ki érti ezt? Mindenesetre mi igyekszünk ezt kihasználni, a tenisszel is, meg én is, miközben Kinga úszik, én futok a futópályán. Őszintén szólva, eléggé utálok futni, de most ez a mozgási lehetőségem, megtoldva egy kis gimnasztikával utána. Azért kibírható. Azt mondják az okosak, hogy egy idő után majd  "függő" leszek, mert a futás endorfint azaz boldogsághormont szabadít fel a szervezetben, így, ha ez elmarad,  hiányozni fog. Hát, még nem tartok itt...
Vasárnapra vendégeket hívtunk ebédre, Johannáékat meg természetesen Carolt. A mise előtt feltettük a levest főni, a marhahusinak idő kell! Misére most a Notre Dame University dómjába mentünk, híresek az ottani nagykórusos misék. Jó sokan voltak, Kinga is csak egy térdeplőre tudott leülni, mi végigálltuk. Tényleg szép volt a mise, jó pár pap celebrálta együtt. Utána itthon főztünk, a fiúk is egész sokat segítenek, ha akarnak, most pl. Bence készítette a salátát! Jó hangulatú ebédünk volt, jól éreztük magunkat. A desszertet külön megemlítem, mert nagyon aktuális volt. Itt hatalmas a "tök-kultusz", a pumpkin (sütőtök), hatalmas népszerűségnek örvend, mindenbe beleteszik ilyenkor, még kávékat is krealnak vele. Egyébként meg is kóstoltam az egyik fajta Pumpkin coffe-t, és nekem ízlett. Nem volt tolakodó tök íze, inkább olyan fahéjas, mézeskalácsos volt kellemes sütőtök utóízzel. Szóval, a piacon vásárolt tököt megsütöttem a sütőben, majd tejszínnel és mézzel összeturmixoltam (ezt már csináltam otthon is, nem újdonság), majd vaníliafagyival, és a tetején sós karamellszósszal tálaltam. Carol teljesen odavolt tőle, azt mondta, hogy még ilyen finom tököt nem evett, meg, hogy nyitnom kellene egy éttermet itt, mert az amcsik megőrülnének érte. Majd gondolkozom a felvetésén...
Ebéd után, mivel gyönyörű volt az idő, kimentünk a folyópartra sétálni, játszóterezni. Nagyon szép parkok vannak errefelé, jól lehet sétálgatni, kerózni, futni, jók a játszóterek is. Majd itthon készültünk lélekben a másnapi hétfőre. Nagyon nehéz a hétfő, gondolom ezzel más is így van, Marci csak nagy sóhajtozások közepette képes elindulni a suliba. Azt mondta, hogy így könnyebb neki picivel, csak nekünk  rossz hallgatni.
Titi holnap utazik Németországba, az azért nem lesz jó... Fura lesz így ittmaradni a gyerekekkel, hogy mindenki a családból Európában lesz. A tervek szerint vasárnap jön vissza, reméljük, hogy nem lesz fennforgás a reptereken az ebola miatt...

Chicagói munkanapok

Okt 8-10.

Jól telnek a chicagói 'munkás hétköznapok'. A kalauz már megismer a vonaton, mindenkihez van néhány kedves szava - én sajnos nem mindig értem, mit mond, de barátságosan szoktam bólogatni.

  A képen látszik, hogy a nagyváros is 'töklázban' ég, ilyen szép a Michigan Avenue, ahol begyalogolok az állomásról az egyetemre (útközben általában megállok egy boltba vásárolni vacsira és ebédre valót).







A kollegáknak vittem egy kis vermonti sört ajándékba, Christin-nek maple szirupot, plusz kaptak még egy-egy almát a Trapp család egy vadalma fájáról (Spencer két harapás után kidobta a kukájában, hiába, nagyon közvetlen és őszinte ember).







Kedden délután elmentem egy ünnepi misére is, Red Mass-nak hívták, a helyi katolikus jogász céh éves rendezvénye volt, utána egy nagy parti, sok ember, tömeg, hangzavar, nem is nagyon lehetett beszélgetni. Megköszöntem az egyik egyetemen tanító bírónak a meghívást, aztán angolos-magyarosan távoztam. Nagyon szimpatikus, a felesége álltólag magyar származású, majd mondta, hogy egyszer meghívnak a házukhoz is, családosan. Este ilyen szép volt a telihold a Michigan tavon, közel a szállásomhoz (illetve ennél szebb, de a fénykép ezt tudja csak visszaadni).

A diákokkal írattam egy évközi dolgozatot is. Open book quiz volt, 25 percig csinálták, még eznap ki is javítottam nekik, átlagosan 21 pont lett a 30-ból.

Red moon

Okt. 9.

Kinga folyamatosan nagy dicséreteket kap az úszáson, "előléptették", ami azt jelenti, hogy az eddigi egy órás edzésadagot felemelik neki 1 óra 15 percre. Érdekes, de Kinga rettentő boldog ettől, hihetetlen, de nagyon bírja a terhelést. Tegnap alig bírtam kiszedni a medencéből, nem akarta abbahagyni a pancsolást.
A fiúk is csinálják derekasan a dolgukat, egyre ügyesebbek mind a suliban, mind az úszáson. Ahogy Marci mondta: "most már kapok levegőt is".

Szerdán vörös hold volt látható, reggel fél hétkor Marci megörökítette a ritka égi tüneményt. A Föld árnyékot vetett a holdra.

 

Azért South Bendben is szép színek vannak - kilátás a házunk melletti fákra

Vermonti kalandok

október 9.

A Carollal tervezett első számú kalandunk sikeresen teljesült, hétfő este szerencsésen megérkeztünk a messzi Vermontból. Múlt csütörtökön, suli után indultunk, a tervezettnél kicsit (2 órával) később, mert Carolnak tennivalója akadt a suliban. No, de sebaj, jól felpakolva, bepakolva végül is útra keltünk. A nap végállomása Cleveland volt, a tervek szerint itt éjszakáztunk, egy zsidó rabbi (!!!!) vendégszeretetét élvezve. Az út harmadánál járhattunk, mikor valamilyen hibát jelző fényjelzés, azóta sem tudjuk pontosan, hogy mi, felvillant a műszerfalon, és makacsul ott is maradt, eléggé megijesztve minket. Ráadásul, a kocsi automata sebváltója nem akart 3-asból 4-esbe váltani, így 45 mérföldes sebességgel mertünk csak poroszkálni. Nemsokára ki is álltunk egy parkolónál, Carol pedig vad telefonálgatásokba kezdett, hátha valaki tud érdemi segítséget nyújtani. Az általa felhívottak egyike sem volt képben a problémát illetően, a leghasználhatóbb javaslat az volt, hogy próbáljunk eljutni a legközelebbi nagyvárosig, és keressünk egy szervizet, ahol orvosolják a problémát. Köszi!!! El is indultunk, és csodák csodája, a sebváltó tökéletesen működött, de a fránya jelzés a műszerfalon még mindíg ott díszelgett. Mindenesetre Titi családfői minőségében úgy döntött, hogy megyünk tovább a célállomás, vagyis Cleveland felé, majd reggel keresünk egy autószerelőt. A tőlem telhetőt azért én is megtettem, folyamatosan rebegtem a fohászokat az illetékes helyre a szerencsés megérkezésért.

A ház előtti fa faragványa

Kicsit későn, este 9 felé meg is érkeztünk vendéglátóink házához, ahol rendkívül szívélyes fogadtatás után nyugovóra tértünk. Még soha sem voltam ortodox zsidó házban, hát még egy rabbinál! Maga a ház első látásra semmiben nem különbözött a többi amerikai háztól, de azért voltak érdekességek. Pl., a kóser konyha, a különböző jelképek a az ajófélfákon, falakon, azok a kis sapkák, amiket a férfiak viselnek (ha jól tudom kipa a neve) itt-ott letéve a házban, a könyvtárban rengeteg héber könyv... (ez utóbbi azért volt kicsit furcsa, mert utóbb kiderült, hogy a rabbi vak..., biztos felolvasnak neki) A kóser konyháról annyit mondtak, hogy nem mindegy, hogy mit hová teszünk, külön helye van a húsoknak, zöldségeknek, gyümölcsöknek, a különféle edényeknek. A konyhai ,hűtőjükbe pl. nem pakolhattunk, volt egy másik, ahol kutyakaját is tartották (nem viccelek), na, azt használhattuk. Szóval, kicsit feszélyezve éreztem magam ebben a konyhában, nem magunk miatt, hanem miattuk, hogy nehogy valamit beszennyezzünk akaratlanul is, és akkor csinálhatják a nagytakarítást utánunk.
Csak remélni tudom, hogy nem okoztunk bajt.

Útközben csodás kettős szivárványt láttunk!

Reggel Titi elvitte a szerelőhöz (a háziak ajánlották) a kocsit, ahol némi vizsgálgatás után elküldték egy szakszervízbe. Ott számítógépes vizsgálat után valahogyan eltüntették a műszerfalról azt a világító izét, és közölték Titivel, hogy "take it easy", meg, hogy 230 dollár a munkadíj. Ezután már indulhattunk is, bár jó sok időt veszítettünk. A tervezett reggel hat helyett délben tudtunk csak elindulni a több, mint 10 órás útra. Szóval, jó kis nap várt ránk, de hát a kaland az kaland. Útközben párszor megálltunk, főleg "etetésre", amikor a fiúk óriási hamburgereket kebeleztek be, kell nekik az energia! Egyébként Bence sokat vezetett, nagyon megbízható, figyelmes vezető! Ez sokat jelent ilyen hosszú úton, jól be lehetett osztani a vezetést.
Sajnos a Niagara vízesésnél nem tudtunk megállni a csúszás miatt, de majd máskor bepótoljuk, innen csak 6 órányra van. Hajnali kettőre érkeztünk meg Vermontba, ahol a házinéni, Carol festőművész barátnője, ébren várt minket. Csodálatos házuk van, csodálatos helyen! Puha, fincsi ágy várt ránk, úgyhogy bele is vetettük magunkat, és jóízűen aludtunk 8-9-ig.







Másnap,szombaton, sajnos borongós, esős szürkeség fogadott odakint, de ez nem szegte kedvünket, hiszen skypot beszéltünk meg Bettivel és Mamival, Papival. Bettivel már két hete nem beszéltünk, Mamiék pedig most jöttek meg a korzikai őszölésből, úgyhogy volt mit megbeszélni!Szerencsére minden rendben otthon, mindenki egészséges, Bettinek jól megy az egyetem. A skype után felvettük a bakancsainkat, meg az esődzsekiket, és elindultunk, hogy megkeressük a von Trapp család házát. Biztosan emlékeznek azok, akik látták a Muzsika hangjai c. filmet, hogy a végén az egész család Svájc felé menekül a nácik elől. No, hát onnan is tovább mentek, egészen Amerikáig, pontosabban Vermontig, ahol osztrák hangulatú házat építettek fel. Ez a ház ma is áll, csak jó nagy hotellé bővítették. Egyébként azért telepedtek le Vermont államban, mert ennek van oszták hangulata. Ebben van is valami, nagyon szép hegyes-völgyes vidék, de azért a növényzet kicsit más. Itt rengeteg a juharfa, ennek a levele vörösödik ősszel, átfestve a tájat ragyogó arany-bordóra. Többek között ezért is mentünk oda, ezért a látványért. Csodálatosan szép! Trappéknak egyébiránt sörfőzdéjük is van, hozzá sörözővel, amit mi is meglátogattunk.
A fiúk söröztek, Marci is kapott egy kóstolást, én meg kávéztam. Az idő továbbra is pocsék volt, így inkább kocsizgattunk ide-oda, nézelődtünk, aztán visszamentünk a házba.

Estére Carol pizzát sütött, jól elbeszélgettünk vacsi alatt, szép este volt.


Vasárnap reggel misére mentünk, majd következett a "branch", vagyis a reggeli és ebéd összevont változata, itt amerikában nagyon divatos. Carol hívott meg minket egy jó kis étterembe, ahol találkozhattunk az egyik unokahúgával is.








Utána, mivel aznap gyönyörű volt az idő, elmentünk túrázni a hegyekbe. Valami olyan kilátóhoz mentünk, ahonnan a legszebb a kilátás az egész államban. Jó kis mozgás volt, Kinga nagyon élvezte az ugrabugrálást!

Kinga és a többi kis és nagy gyerek is házi készítésű amerikai palacsintát reggelizett, vermonti juharsziruppal és vajjal ízesítve. Vettünk a boltban is egy nagy üveggel, azóta azt használjuk mi is reggelente.















Majd kis (nagy és finom!) kávézgatás után hazamentünk, útközben ilyen szép tájakat láttunk - végül is ezért autóztunk jónéhány száz mérföldet.

Otthon már megérkezett Reggie, Mary-Ann vendéglátónk férje is, aki épp akkor jött haza South Bendből. Ez egész vicces volt, hogy pont akkor jött South Bendbe, amikor mi elmentünk hozzájuk. Ugyanis az amerikai foci bajnokság idénye van, és a Notre Dame egyetem csapata nagyon menő, őket jött megnézni. Szóval nagyon kedves ember ő is, a feleségével együtt ír származásúak, állandóan ír zenét hallgatnak, nagyon büszkék ír gyökereikre, bár már nincs élő rokonuk Írországban. Nagy demokraták, és Kennedy rajongók. Este próbáltunk időben lefeküdni, mert másnap reggel 5-kor kellett kelni, várt ránk egy 14 órás hazaút!!!!

A sejhajunk kockás lett mire hazaértünk, de szerencsére simán ment minden, este 10-kor itthon voltunk. Hámran vezettünk, Bence is sok órát lenyomott a volánnál. Kinga nyuszija is átvészelte a távollétünket, el volt látva sok étellel, itallal. Útközben egy benzinkútnál nagyon finom marhahúsos hot-dogot is ettünk.

Másnap reggel Titi indult is Chicagoba, a gyerekek iskolába, úgyhogy nem sok idő volt pihenni, de majd bepótoljuk hétvégén.