Vissza az öreg kontinensre

október 23. Chicago (Münster)
Ma van a héten az utolsó chicagói napom, nemsokára kicsekkolo a szállodából. Tegnap a szokásos óra után jó kis programot csináltunk Spencerrel: elmentünk egy sportközpontba teniszezni, aztán meghívtam vacsizni egy közeli olasz étterembe (mint később kiderült, ott ünnepelte az 50 éves szülinapját).
Egy hete ilyenkor Németországban, Münsterben okítottam holland, német, magyar, román bírókat egy egyhetes, EU által finanszírozott versenyjogi képzés keretében. Három baráti egyetem szervezte, a holland Nijmegen-i, a német Münster és a Pázmány. Voltak bennem vegyes érzelmek, mikor elindultam, de végül is szeretem az utazást és a kalandokat, bírókat okítani pedig mindig kihívás. Gondoltam, hogy nem lesz kellemes öt nap alatt az oda-vissza időzónás átállás - vagy szerencsém volt, vagy jól tanul az emberi szervezet, de most egyik irányban sem volt igazából probléma. Kedd este indultam Chicagóból, Münchenbe voltunk délelőtt, utána jött egy öt órás várakozás a münsteri járatra (legalább befejeztem az előadás slideokat), majd a szálloda elfoglalása  után még fél tízre el is értem egy étterembe, ahol a csapat épp a vacsora végénél tartott.
Itt találkoztam kb három hónap után Palival és Gicuval. Nem volt könnyű, mert sok idő történéseit nehéz egy nap alatt átbeszélni (Pali csütörtök este már repült is vissza). Van ennek ilyenkor egy kis "sebfelszakító" jellege, már előre tartok attól, ha tavasszal valóban haza megyek majd néhány napra egy konferenciára.
Megtörtént a csomagcsere, Pali fél bőröndje a Betti által összeszedett cuccokkal volt tele: Kingának olvasnivalók és tankönyvek, szalámi és kolbász, pirospaprika, fűszerek, néhány téli sapka-sál (meg benne két balkezes kesztyű...). Vissza pedig néhány kiolvasott könyvet, ajándékokat küldtünk. Betti kapott egy Notre Dame-os pulcsit, végül is illik a pázmányos létéhez, mindkettő katolikus egyetem.
A münsteri túra jól sikerült, sok magyar bíróval találkozhattam, főleg a Kúriáról.  A tanórák is állítólag élvezhetők voltak, igyekeztem néhány dolgot átültetni a Chicagóban látott módszerekből.

Voltak fincsi vacsik, a városházán is fogadtak minket, a Friedensaal történetét is megismerhettük. Részben itt írták alá a spanyol-holland nyolcvanéves háborút lezáró szerződés (a hollandoknak ez egy szent hely, itt született meg az országuk 1648-ban), no és a harmincéves háborút lezáró békeszerződés. Azért annyira nagy mégsem volt a béke, mert a 4-5 éves tárgyalások párhuzamosan folytak a közeli Osnabrückben (ez volt a protestáns város) és itt, Münsterben (ez pedig a katolikus fészek volt); így szerződésből is kettőt írtak alá.

A városban sétálgatva három dolog volt, ami azonnal szemet szúrt. Volt városközpont, sétálóutcák, rendes templomok (nem is kevés, volt agy román stílusú a XIII. századból és egy klasszikus katedrális, ott voltam szombaton misén). A rengeteg ember mellett még több bicikli volt, helyenként úgy álltak csokorban mint egy használt bicikli kiállításon. A harmadik, hogy az utcán sétálgatva gyakori volt dohányoksokat látni és érezni. Belegondolva, az USA-ban utcán dohányozni is csak nagyobb munkahelyek előtt látni néhány embert, az utcán nem nagyon van, hogy az előtted haladók az arcodba fújják a füstöt (hacsak nem európai túristák)

A hazaút kicsit kalandosabbra sikerült. Nágy után keltem, fél ötkor vitt a taxi a reptérre, de frankfurti köd miatt késve indult a gépünk, így éppen lekéstem a chicagói csatlakozást. Az újabb gép 3-4 órával később indult csak, így megreggeliztem egy olaszos étteremben. Kora délután szállt le a gép, egy régebbi Boenig-gel mentünk, nem volt az üléseken tv képernyő, hanem itt-ott voltak ksiebb-magyobb képernyők. Érdekes filmek mentek, megtanulhattuk hogyan kell puszta kézzel harcsákat fogni a Missisipin, plusz ment két olyan film, ahol az alapvetően rossz szereplő jó arcát mutatták meg: egy Godzilla feldolgozásban a japán szörny mentette meg az amerikaiakat még gonoszabb ősi szörnyektől, majd az Anelina Jolie-s Maleficient film ment, a csipkerózsikás gonosznak hitt boszorkány szomorú sorsát feldolgozva. Miutá elértem egy délutáni South Bendbe tartó vonatot, este 10 óra körül haza is értem, Bence sofőr és Nelli vártak az állomáson. Ha jól számolom, simán megvolt a 24 órát meghaladó ébrenlét, szerencse, hogy hétfőn nem kellett munkba menni. A csokiknak, kávának és ajándékoknak mindenki örült, jól végződött a német kaland.