2014. október 12., vasárnap

Red moon

Okt. 9.

Kinga folyamatosan nagy dicséreteket kap az úszáson, "előléptették", ami azt jelenti, hogy az eddigi egy órás edzésadagot felemelik neki 1 óra 15 percre. Érdekes, de Kinga rettentő boldog ettől, hihetetlen, de nagyon bírja a terhelést. Tegnap alig bírtam kiszedni a medencéből, nem akarta abbahagyni a pancsolást.
A fiúk is csinálják derekasan a dolgukat, egyre ügyesebbek mind a suliban, mind az úszáson. Ahogy Marci mondta: "most már kapok levegőt is".

Szerdán vörös hold volt látható, reggel fél hétkor Marci megörökítette a ritka égi tüneményt. A Föld árnyékot vetett a holdra.



 
Azért South Bendben is szép színek vannak - kilátás a házunk melletti fákra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése