Vermonti kalandok

október 9.

A Carollal tervezett első számú kalandunk sikeresen teljesült, hétfő este szerencsésen megérkeztünk a messzi Vermontból. Múlt csütörtökön, suli után indultunk, a tervezettnél kicsit (2 órával) később, mert Carolnak tennivalója akadt a suliban. No, de sebaj, jól felpakolva, bepakolva végül is útra keltünk. A nap végállomása Cleveland volt, a tervek szerint itt éjszakáztunk, egy zsidó rabbi (!!!!) vendégszeretetét élvezve. Az út harmadánál járhattunk, mikor valamilyen hibát jelző fényjelzés, azóta sem tudjuk pontosan, hogy mi, felvillant a műszerfalon, és makacsul ott is maradt, eléggé megijesztve minket. Ráadásul, a kocsi automata sebváltója nem akart 3-asból 4-esbe váltani, így 45 mérföldes sebességgel mertünk csak poroszkálni. Nemsokára ki is álltunk egy parkolónál, Carol pedig vad telefonálgatásokba kezdett, hátha valaki tud érdemi segítséget nyújtani. Az általa felhívottak egyike sem volt képben a problémát illetően, a leghasználhatóbb javaslat az volt, hogy próbáljunk eljutni a legközelebbi nagyvárosig, és keressünk egy szervizet, ahol orvosolják a problémát. Köszi!!! El is indultunk, és csodák csodája, a sebváltó tökéletesen működött, de a fránya jelzés a műszerfalon még mindíg ott díszelgett. Mindenesetre Titi családfői minőségében úgy döntött, hogy megyünk tovább a célállomás, vagyis Cleveland felé, majd reggel keresünk egy autószerelőt. A tőlem telhetőt azért én is megtettem, folyamatosan rebegtem a fohászokat az illetékes helyre a szerencsés megérkezésért.

A ház előtti fa faragványa

Kicsit későn, este 9 felé meg is érkeztünk vendéglátóink házához, ahol rendkívül szívélyes fogadtatás után nyugovóra tértünk. Még soha sem voltam ortodox zsidó házban, hát még egy rabbinál! Maga a ház első látásra semmiben nem különbözött a többi amerikai háztól, de azért voltak érdekességek. Pl., a kóser konyha, a különböző jelképek a az ajófélfákon, falakon, azok a kis sapkák, amiket a férfiak viselnek (ha jól tudom kipa a neve) itt-ott letéve a házban, a könyvtárban rengeteg héber könyv... (ez utóbbi azért volt kicsit furcsa, mert utóbb kiderült, hogy a rabbi vak..., biztos felolvasnak neki) A kóser konyháról annyit mondtak, hogy nem mindegy, hogy mit hová teszünk, külön helye van a húsoknak, zöldségeknek, gyümölcsöknek, a különféle edényeknek. A konyhai ,hűtőjükbe pl. nem pakolhattunk, volt egy másik, ahol kutyakaját is tartották (nem viccelek), na, azt használhattuk. Szóval, kicsit feszélyezve éreztem magam ebben a konyhában, nem magunk miatt, hanem miattuk, hogy nehogy valamit beszennyezzünk akaratlanul is, és akkor csinálhatják a nagytakarítást utánunk.
Csak remélni tudom, hogy nem okoztunk bajt.

Útközben csodás kettős szivárványt láttunk!

Reggel Titi elvitte a szerelőhöz (a háziak ajánlották) a kocsit, ahol némi vizsgálgatás után elküldték egy szakszervízbe. Ott számítógépes vizsgálat után valahogyan eltüntették a műszerfalról azt a világító izét, és közölték Titivel, hogy "take it easy", meg, hogy 230 dollár a munkadíj. Ezután már indulhattunk is, bár jó sok időt veszítettünk. A tervezett reggel hat helyett délben tudtunk csak elindulni a több, mint 10 órás útra. Szóval, jó kis nap várt ránk, de hát a kaland az kaland. Útközben párszor megálltunk, főleg "etetésre", amikor a fiúk óriási hamburgereket kebeleztek be, kell nekik az energia! Egyébként Bence sokat vezetett, nagyon megbízható, figyelmes vezető! Ez sokat jelent ilyen hosszú úton, jól be lehetett osztani a vezetést.
Sajnos a Niagara vízesésnél nem tudtunk megállni a csúszás miatt, de majd máskor bepótoljuk, innen csak 6 órányra van. Hajnali kettőre érkeztünk meg Vermontba, ahol a házinéni, Carol festőművész barátnője, ébren várt minket. Csodálatos házuk van, csodálatos helyen! Puha, fincsi ágy várt ránk, úgyhogy bele is vetettük magunkat, és jóízűen aludtunk 8-9-ig.







Másnap,szombaton, sajnos borongós, esős szürkeség fogadott odakint, de ez nem szegte kedvünket, hiszen skypot beszéltünk meg Bettivel és Mamival, Papival. Bettivel már két hete nem beszéltünk, Mamiék pedig most jöttek meg a korzikai őszölésből, úgyhogy volt mit megbeszélni!Szerencsére minden rendben otthon, mindenki egészséges, Bettinek jól megy az egyetem. A skype után felvettük a bakancsainkat, meg az esődzsekiket, és elindultunk, hogy megkeressük a von Trapp család házát. Biztosan emlékeznek azok, akik látták a Muzsika hangjai c. filmet, hogy a végén az egész család Svájc felé menekül a nácik elől. No, hát onnan is tovább mentek, egészen Amerikáig, pontosabban Vermontig, ahol osztrák hangulatú házat építettek fel. Ez a ház ma is áll, csak jó nagy hotellé bővítették. Egyébként azért telepedtek le Vermont államban, mert ennek van oszták hangulata. Ebben van is valami, nagyon szép hegyes-völgyes vidék, de azért a növényzet kicsit más. Itt rengeteg a juharfa, ennek a levele vörösödik ősszel, átfestve a tájat ragyogó arany-bordóra. Többek között ezért is mentünk oda, ezért a látványért. Csodálatosan szép! Trappéknak egyébiránt sörfőzdéjük is van, hozzá sörözővel, amit mi is meglátogattunk.
A fiúk söröztek, Marci is kapott egy kóstolást, én meg kávéztam. Az idő továbbra is pocsék volt, így inkább kocsizgattunk ide-oda, nézelődtünk, aztán visszamentünk a házba.

Estére Carol pizzát sütött, jól elbeszélgettünk vacsi alatt, szép este volt.


Vasárnap reggel misére mentünk, majd következett a "branch", vagyis a reggeli és ebéd összevont változata, itt amerikában nagyon divatos. Carol hívott meg minket egy jó kis étterembe, ahol találkozhattunk az egyik unokahúgával is.








Utána, mivel aznap gyönyörű volt az idő, elmentünk túrázni a hegyekbe. Valami olyan kilátóhoz mentünk, ahonnan a legszebb a kilátás az egész államban. Jó kis mozgás volt, Kinga nagyon élvezte az ugrabugrálást!

Kinga és a többi kis és nagy gyerek is házi készítésű amerikai palacsintát reggelizett, vermonti juharsziruppal és vajjal ízesítve. Vettünk a boltban is egy nagy üveggel, azóta azt használjuk mi is reggelente.















Majd kis (nagy és finom!) kávézgatás után hazamentünk, útközben ilyen szép tájakat láttunk - végül is ezért autóztunk jónéhány száz mérföldet.

Otthon már megérkezett Reggie, Mary-Ann vendéglátónk férje is, aki épp akkor jött haza South Bendből. Ez egész vicces volt, hogy pont akkor jött South Bendbe, amikor mi elmentünk hozzájuk. Ugyanis az amerikai foci bajnokság idénye van, és a Notre Dame egyetem csapata nagyon menő, őket jött megnézni. Szóval nagyon kedves ember ő is, a feleségével együtt ír származásúak, állandóan ír zenét hallgatnak, nagyon büszkék ír gyökereikre, bár már nincs élő rokonuk Írországban. Nagy demokraták, és Kennedy rajongók. Este próbáltunk időben lefeküdni, mert másnap reggel 5-kor kellett kelni, várt ránk egy 14 órás hazaút!!!!

A sejhajunk kockás lett mire hazaértünk, de szerencsére simán ment minden, este 10-kor itthon voltunk. Hámran vezettünk, Bence is sok órát lenyomott a volánnál. Kinga nyuszija is átvészelte a távollétünket, el volt látva sok étellel, itallal. Útközben egy benzinkútnál nagyon finom marhahúsos hot-dogot is ettünk.

Másnap reggel Titi indult is Chicagoba, a gyerekek iskolába, úgyhogy nem sok idő volt pihenni, de majd bepótoljuk hétvégén.