Second hand, thrift store, charity shop – mint a régi diákidőkben

Second hand, thrift store, charity shop – mint a régi diákidőkben

Hétfő este van – otthon kedd hajnal. Ma is mozgalmas napom volt, biztos Nelli sem tétlenkedett otthon, az sms-éből ítélve az autóeladással foglalkozott: Pacink új tulajra talált, hiába, két egyterűt egyszerre, két kontinensen nem egyszerű. Találkoztam a háztulajjal, Elihu egy ex-sportoló jogász, sportfogadás matematikával foglalkozó emberke (majd két méter magassággal), van két virgonc kislánya, akik egyfolytában esernyővel püfölték egymást. Merthogy ma esős nap volt: nem olyan monszun szerű, mint az utóbbi két hétben otthon, de azért többször eleredt az eső. Először akkor kaptam esőt, amikor ébredés után tettem néhány kört biciklivel. Így jobban meg lehet ismerni a közvetlen környéket, a McKinsey utcán a városból kifelé haladva találtam egy újabb bevásárló központot, ahova este visszamentem (Big K, vagy valami  hasonló). Jól szaladt a versenybringa, nagy különbség a kemény vékony sportgumi, mint a mountain bike kátyu-faló kerekei. Leróttam a kéthavi díjat, kis magyari ajándékkal egyetemben, s elmondtam mi nem működik jól, el is jött megnézni. Rendbe kell hozni a konyhacsapot, a szárítógép sem indult be, továbbá adott egy másik kulcscsomót, amivel már ki tudtam nyitni a fő bejárati ajtót, nem kell a télikert felől bejönni. Útközben benéztem egy használt dolgok boltjába (de Paul), ahol volt egy-két szimpatikus fotel, de végül is csak egy focilabdát és egy híres emberek híres mondásai (pl. Gábor Zsazsa mit mondott JFK-ről…) társasjátékot szereztem be, kis és nagy gyermekeimre gondolván. 

Házigazdánk után az egyetemre mentem be, sikerült parkolóhelyet is találni a közelben, bár az út kétszer olyan hosszúnak tűnt, amikor hazafelé a kezemben a két nagy kék plasztik zsákot cipeltem, tele a még tavasszal kihozott, s megőrzésre a Notre Dame-nak átadott téli holmiimmal. Mark McKenna-ra várva végre egy kicsit tudtam e-mailezni, bár nem volt sok intézni való levél, otthon is szinte mindenki nyaral. Összefutottam Avival is, tavaszi meghívómmal, ő is költözik éppen vissza Bostonból. 

Az egyetemi kapcsolatfelvétel után, a kocsiban pihegve (éppen sütött a nap eső után, kellett a klíma, olyan trópusi páratartalom volt) megettem a szendvicsemet, majd Evie barátnője házánál találkoztunk south bendi segítőmmel. Vele még áprilisban, egy háznézés kapcsán futottam össze. Zenész lélek, írt egy szép dalt a Concordián elhunyt magyar hegedűs emlékére, amit „kézbesítettem” némi nyomozás után a családjának. Azóta is sokat e-maileztünk, alaszkai nyaralásukból visszatérve segített volna használt bútorokat adni. Azért csak volna, mert a nagy matracok nem fértek be a kocsiba, így előbb kell egy fuvarozót keresni majd. Elvitt az egyik kedvenc város széli használt cuccos boltjába (elegánsabban: thrift store), ahol mutatott egy szép virágos kanapét. A bolt adott még 25% kedvezményt is, úgyhogy meg kellet venni. Azt mondta, hogy Nellinek is biztos tetszeni fog, s ehhez hasonló jó állapotút nem látott a városban máshol. A kanapéhoz került még egy vasalódeszka, egy lapátnyi vágódeszka és egy szép étkészlet, így kb. 130 dolcsit hagytam ott. Az esti K-s bevásárlás még többet kóstált, szinte csak házhoz való cuccokat szereztem be. Otthon annyi minden megszokott apróságunk van, amit egyrészt évek alatt apránként szereztünk be, másrészt úgy megszoktunk, hogy észre sem vesszük, hogy vannak. Vettem még három memóriahabos párnát, fürdőszoba szőnyeg és függöny szetteket, amerikaias tányéralátéteket (van, amelyiken az államok vannak rajta, egy másikon az elnökök), felmosó vödör, söprű, felmosó, stb. Este már hasznosítottam is őket, amikor lemostam a Christől kapott fa emeletes ágyat, miután összecsavaroztam a vázát (már „csak” matracok hiányoznak belőle).

Betti lányunk sorsában osztozkodva mi is egyfajta egyetemista életet kezdtünk a szépségével, újdonságaival – és relatív szegénységével. Oda kel figyelni, hogy mire költjük a pénzt, s mivel csak egy szűk évet vagyunk itt, a legtöbb dologból használtat kell venni.

Ma volt a nap, amikor majdnem bankszámlát is nyitottam. Mivel a hat órás zárás előtt nem sokkal értem csak a Chasebe, végül is abba maradtunk a „banker”-rel, hogy majd máskor folytatjuk. Egy egyetem közeli AT&T üzletben is kértem árajánlatokat mobilra és TV/internetre. Ez utóbbija vonzó 80 USD, a mobilon még tépelődni kell, mert nem olcsók a pre-paid verzióhoz kapható mobilok.

Szóval jól esett este a vacsora, ami a tegnapi makarónis maradék volt, annyi luxussal bővítve, hogy a ma vásárolt kaliforniai „mezítlábas” borral locsoltam meg utána a torkomat. Egész finom volt a merlot. Tegnap, vasárnap lévén ugyanis nem lehetett alkoholt vásárolni! Ma már igen, de a személyimet így is meg kellett mutatni, itt nem lehet a gyereket csak úgy sörért leküldeni a bótba. 

A gyerekről jut eszembe, a velünk szembe levő általános iskolával is sikerült felvenni a kapcsolatot. Jövő hétfőn, ha itt van mindenki az okmányokkal együtt, lehet intézni a beiratkozást, kedden szülői iskola délután van, szerdán pedig már suli. Nem lesz sok idejük aklimatizálódni. Szimpatikusak voltak az adminisztrátorok, adtak bevásárolni való listát, mondták, hogy nincs uniformis, kapnak a gyerekek reggelit és ebédet, kölcsönkönyveket, amiért persze ősszel majd valami díjat kell fizetni. Kingának való a suli, mert egy musztáng a szimbóluma. Ennyit mára, holnap reggel irány Chicago. A South Shore Train-nel megyek, ami érdekes módon a reptérről indul. Ma délután felmértem a terepet, s megvettem egy tízes bérletet kb. 110 dollárért. Itt azért nem óránként, vagy félóránként mennek a vonatok, mint otthon. Ha jól láttam, reggel-délelőtt két óránként indul egy vonatocska a nagyvárosba.