2015. április 4., szombat

Talks

Március 31.

Hétfő-kedden két előadást is kellett tartanom. Mindegyik különleges volt. Kedden egy előrehozott tanórám volt, kozmetikumok megtévesztő reklámjairól volt szó. Áprilisban többször is nem érek rá péteken, ezért kellett egy órát bepótolni. Annyiban volt különleges az óra, hogy Bence is részt vett rajta.

A hétfőire nem kellett annyit készülni, de izgalamsabb volt. Kinga iskolájába hívott meg a Mrs. Parker: a következő hónapban foglalkozásokról és a közéletről, a tágabb közösségről tanulnak a kisiskolások (más a tanrend, mint nálunk otthon). Nekem a jogászokról és az egyetemi tanárokról kellett beszélnem, meg persze néhány szót Magyarországról. Ez kihívás volt, nem könnyű kicsiknek beszélni egy ilyen nehezebben elképzelhető szakmáról, tűzóltókról, orvosokról, autószerelőkről biztos könyebb! Meg ráadásul angolul, szakszavakat mellőzve. Kb negyven percig tartott, nem is egy osztály volt ott. Egy nagyobb teremben, kb. hat csoportot ültettek le, plusz tanárok. 4-5 mondatnál többet egyszerre nem lehetett beszélni, utána már elkezdtek másfele nézelődni. Úgyhogy sokat kellett kérdezni őket, ami jól ment, kisiskolás módon mindig legalább huszan feltartották a kezüket, jó beszélgetősre sikeredett.
Az egészbe csak az volt a rossz, hogy a Kinga nem volt ott. A hétvégén lebetegedett, ezúttal tüszős mandulagyulladást diagnosztizált Nelli, amit hétfőn a South Bend walk in clinic orvosa meg is erősített. Antibitikumuot kapott, kb 30 dollárért, - érdekes, hogy tíz napig kell szednie -, néhány napon belül rendbe tette.

Az elmúlt napokban szervezgettem a washingtoni és a jövő St. Thomas egyetem látogatásomat, 4-5 tanárral is tudok találkozni, kiváncsi vagyok rá. Az időjár mondjuk nem a legjobb, északabbra van, még havazást is jósolnak szerdára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése