Studabeker villa

Ez igazából egy korábbi esemény utólagos bejegyzése. Még Betti érkezése előtt egy nappal történt, hogy Evie és David meghívták a családot, hogy együtt ünnepeljük velük a kettős ünnepüket. A David 69 éves volt, illetve a házassági évfordulójuk is arra a napra esik. Romantikus lehetett az egymásratalálásuk, mert a David akkoriban fiatal zenetanár volt, az Evie pedig az egyik hallgatója az egyetemen, s állítólag nagy sorbaállás volt a szimpatikus tanárhoz.


Ez South Bend legmenőbb étterme, tényleg szuperul nézett ki, mint egy kis középkori kastély. Több mint húsz kandallója van, négy szinten vannak különböző ebédlős, reggelizős szobák. Minden vasárnap tartanak brunch-ot, állítólag azon vannak a legtöbben. A finom vacsora után mi is körbenéztük a házat, volt néhány régi emlék még arról az időszakról, mikor jól futott a kocsi, majd később autógyáros szekere. A hatvanas években mentek csődbe, nagy sokk volt a munkásoknak és a városnak is, egyik napról a másikra bocsátották el az emebereket.

Betti is here with us!

Még az előbbi egyetemi bejegyzés előtt kellett volna írni róla, hogy szombat este, több hetes várakozás után megérkezett Betti lányunk is. Olyan jól időzítettük a chicagói reptéri utat, hogy nem nekünk kellett órákat várni, hanem inkább neki - no nem egy órát, csak kb 5-10 percet, míg felvettük a reptér előtt. Alig ment el idő az útlevélvizsgálatnál és a csomagja sem tűnt el (a sok értékes magyar import holmival...), nem úgy mint egy héttel korábban Johannának. A kölcsönös örömködést egy alapos bevásárlás követte a közeli Bende magyar áruk boltjában (lecsó, tészták, szalonna, pirosarany stb.), majd egy Wendy's hamburgerezés. Betti jól bírta, a repcsin sem aludt és otthon is még jó ideig fent volt, ezúttal Kinga örömére, aki nem jött Marcival egyetemben a reptérre. Kialakult tehát a lányos szoba, most mindenhol ketten-ketten alszunk. Még pont elférünk.
A héten Betti is belevetette magát az egyetemre járásba, Bencével közösen próbálgatnak órákra járni, kitapasztalni melyik fekszik nekik. A szabadidőben (remélem) sokat fognak könyvtárazni. Ha itt nem szeretik meg az egyetemi létet, akkor sehol.

Első napok a Notre Dame-on

Január 21.
Holnapután lesz a második előadásom, azaz már egy másfél hete ND-os tanár vagyok, ND-os ID kártya - most kettő is van, mert a Loyolasat sem kellett leadni. A többes személyiség abban is megnyilvánul, hogy három e-mail postaládát is kell néznem párhuzamosan, a két USA mellett az otthoni ügyvédest (a pázmányost átirányítottam ide). Ahogy várható volt, nincs sok diákom, elég szűk volt a meghirdetett tárgy vonzáskörzete. Van autó parkoló matricánk is (ami nem akadályozta meg a helyi rendészeket, hogy egy rossz helyen való parkolás miatt kisózzanak 20 USD-t, igaz mint kiderült, ez, mint első alkalom csak figyelmeztetés). A hosszú karácsonyi szünet és Florida után talán mostanában kezdenek beállni a szürke napjaink.
Igyekszek minél több órára bejárni, hol a családtagokkal, hol csak magam. Így sok mindent lehet tanulni és ez a legjobb módja a tanárokkal is összeismerkedni. Ma például először egy bevezetés az iszlámba órán voltam (nem csak jogi kari órákra lehet járni), ahol egy szimpatikus pakisztáni származású prof. beszélt Muhhamad próféta életéről. Eztán jött egy katolikus egyház társadalmi tanítása óra egy teológiás tanárnővel, ide Betti is beült, állítólag tetszett neki. Kettőtől az európai tanulmányok intézet vezetőjével ápoltam az egyetemek közötti kapcsolatokat. Délután egy polgári eljárásjogos proffal ismerkedtünk, jó fejnek tűnik, lehet az ő óráira is járni. A köztes időkben pedig írtam a pénteki előadás vázlatomat és szerveztem a budapesti májusi UCP konferenciát, illetve a február végi washingtoni utamat a Georgetown egyetemre.
Tegnap és mai is biciklivel mentünk a gyerekekkel, ezzel megvan a majdnem napi fél órás mozgás. Szerencsére nem esett (nagyon) eső vagy hó, így maradhatott itthon az autó Marcit és Kingát szállítani a gimibe, illetve úszásra.

Szokjuk az egyetemet

Január 13.
Ma délelőtt is rekord hideg volt, 16 fok mínuszban, még szerencse, hogy kiválóan sütött a napocska. Ma is csak Kinga ment iskolába, Marci még beteg - tegnap sikerült a biztosításunkat használva megvizsgáltatani a Klinika "walk in" részlegénél, kapott antibiotikumot és antihisztamint a náthás torkára. Csak két napra írták ki, holnap már valószínűleg megy, ha nem lesz láza. Bencét tegnap "elengedték" a gimiből, csak egy egylapos űrlapot kell kitölteni a váltáshoz.
Ahogy hazajöttünk, vasárnap este Nelli is influenzás lett, klasszikus végtagfájdalmas, lázas változatában. Még ma is gyengélkedett (tegnap gyógyító erejű tyúkhúslevest főztem kis beteg családomnak).
Ma reggel nézegettem a térképet, a legmesszebre, amit mentünk délre több mint 2000 km volt (Miami) - olyan, mintha otthonról fognánk magunkat és leutóznánk Anatóliába, vagy Szicíliába, vagy Barcelónába (vagy kb. Szentpétervárra, ha keletre indulna az autó). Ezek után biztos mások lesznek a perspektívák.

A tanító Jézus

Bencével részt vettünk életünk első Notre Dame-os óráján. A katolikus egyház társadalmi tanítása és a társaságok irányítása a témája, egy kb. velem egykorú, holland származású tanár tartotta. Majdnem tele volt egy 40 fős terem.. Érdekes élmény volt, hogy imával, egy üdvözléggyel (Heil Mary...) kezdte a tanítást! Bencével a hátsó sorban ültünk és szorgalmasan figyeltünk. Ha minden igaz, Nelli majd fog járni erre az órára.

A jogi kar, hátulnézetben

Délután kiváltottam az ID kártyámat, érdekes, hogy lehet vele bizonyos helyeken és boltokban fizetni is. Megkaptam az autó parkoló kártyát is. Lesz egy külön szobám, ami nagy kincs, a vendégoktatók nagy része egy közös nagy szobán osztozik. A második emeleten van, az emberi jogi központban. Kicsit tágasabb, mint a chicagói, van benne egy fogadó asztalka is két székkel - diákoknak, családtagoknak... és ablaka is van. Beüzemeltem az e-mail rendszert is.

Négy óra után indultam hazafele, kipróbáltam milyen gyalog. Ragyogó napsütés, 10 fok mínuszban, 36 perc alatt értem haza, kicsit csúszkálgatva.

Öt körül Kingát elvittem úszni, ügyesen csinálja, igaz a végén lecsúszott az ugródobról, kicsit meghorzsolta az oldalát. Fájdalomdíjul kapott a throftstore-ban egy Barbie-s autót, én meg Bettinek vettem egy igaz, nagy tollpaplant, továbbá két jó kést. A szomszédos kisállatboltba is bekönyörögte magát Kinga, kellett venni a nyuszinak kaját.

Őszből a télbe

2015. január 11.
Este nyolc után érkeztünk haza South Bendbe. Most volt talán először olyan érzésünk, hogy egy hosszabb út tután ismét hazaértünk, nem csa kegy átmeneti albérletbe. Jó volt látni az egyszerű házat (főleg, hogy egy szomszéd szépen elszórta a havat, még a kocsifeljáróból is), a még mindig szép karácsonyfát. Közel 3400 mérföldet utaztunk, ha jók a számításaink. Na, de ugorjunk vissza még egy napot és jó néhányszáz mérföldet, meg egy évszakot.

Szombat reggel kivételesen korán keltünk - vagy keltem. Negyed nyolckor volt napfelkelte, s kár lett volna kihagyni. Bár egy hasonló élményem már volt Chicagóban, a Michigan tónál, de azért az óceán mégis csak óceán, ne mlehet utánozni a hullámok verését, a kellemes sós párás levegőt. Nagyon szép volt, Nelli az ágyából nézte az élő közvetítést. Közben Csengével és Emesével is szkájpoltunk egyet.

Reggeli kagylógyűjtés - az úszás sajnos elmaradt

A szállodában külön befizettünk reggelire, mert a szoba konyhasarkána knem volt rendes tűzhelye. Óriási adag tojást ettünk, be is kellett csomagoltatni. Az a duci néni volt a felszolgáló, aki előző este rendelt a Kingának a bárbultnál egy gyerekkoktélt (végül Bencénél kötött ki, de ő is kiöntötte), illetve aki este kissé alkoholfelhőbe burkolózva azzal szállt ki előttün a liftből, hogy mintha imbolyogna és össze-vissza rázkódna lift...
Innen már északra vettük az irányt. Még Kalifornia vége előtt megálltunk egy gyümölcsárusnál, aki olcsó pekánt hirdetette az autópályán - persze a valóságban majdnem kétszer annyiba került, nem is vettünk sokat, narancsot is csak később, egy Farmers Marketnél megállva. Időben érkeztünk Atlantába, a szokásos misés városunkba, ezúttal a belvárosban, a felhőkarcolóktól nem messze, a "katedrálisban" mentünk templomba. Inenn még szűk két óra, s meg is érkeztünk a szokásos chattanogai (Georgia és Tenessee határvárosa) szállásunkra, ahol egy hete is megszálltunk. Jót vacsiztunk.
Vasárnap reggel fél kilenc után keltünk, irány a reggeliző, makocsiba visszapakolás következett, s egy kb 10 órás végső útszakasz. Némi izgalmat az okozott, hogy Eviek szerint Indianpolistól délre nagy hó és jeges vihar volt várható. Nelli kezdte a vezetést, aztán Bence jött, közel öt órát nyomott le nagy büszkén és ügyesen. Útközben láttuk a neves whiskey főzdék tábláit, mint Jim Beam (Kentucky) és Jack Danniel's (Tennessee). A nagyobb útmenti városokban, mint Nashville és Louseville (itt folyik át az Ohio) most sem álltunk meg a rossz idő miatt. Én csak Inidanapolis után vettem át, az utolsó másfél órára - ekkor már egy jó ideje esett az eső, havaseső, majd hó, aztán megint haveseső. Szerencsére jégpáncél nem lett belőle, de nagyon óvatosan kellett vezetni, nehéz volt előzni, s a legtöbb helyen nem látszottak a sávok sem. Az út szélét nem jelölik kis oszlopok, mint náéunk, viszont szélesek az utak és a leállósáv széle fel van marva, úgy hogy hallattszott, ha kicsit félrement az irány. Volt olyan útszakasz, ahol mérföldenként láttunk árokba csúszott kocsikat - szeritnem nem nagyon tudnak vezetni az amerikaiak. A Chrysler jól bírta, egyszer sem volt nagy megcsúszás (egyszer akdadtam el majdnem, már itt a város határában, mikor megálltunk a hőn áhított Wendy's előtt vacsorát venni), pedig nem négykerék meghajtásos. Majd holnap le kellene mosatni, mert itt midnen utat sóval szórnak és eléggé összekoszolódott.
Itthon most -2 fok van és enyhén hull a hó. Igazi tél. Pénteken még késő nyárban voltunk, szombaton őszies volt az idő, ma itt a igazi tél. Három nap, három évszak.

Ég és föld határán

2015. január 9. Cape Canaveral
Ma a Kennedy Space Center volt a fő attrakció, miután kiköltöztünk összességében erős hármasra értékelt Miami-i szállásunkról. Innen északra vettük az irányt, s ha jól emélkszem fél egy körül megérkeztünk arra a széles földsávra, nagyjából Orlando magasságában, ahol az űrközpont található. Alapvetően Marci vágya volt, hogy megnézzük de végül mindenki jól szórakozott, s a tervezettnél több időt töltöttünk el. Volt IMax 3 d mozi a Hubble űrteleszkópról és megszereléséről, körbebuszoztunk egy show-manes sofőrrel a kilövőállomásokat, megnéztük honna lövik fel majd néhány év múlva a magán űrhajósokat. Érdekes volt látni a spéci kavicságyat, amin egy hatalmas vontató, óránként 1 mérföldes sebességgel vontatja ki az űrhajót a kilövőállomásra. Ez egyben egy természetvédelmi terület is, láttunk egy kis vadmalac családot, aligátort és saskfészket is, mindezt persze csak a buszból. Egyébként mire ide értünk, jó hideg lett, rendes ősziesen felöltözve kellett végignézni a látványosságokat.

A nagy csapat - kik a kakukktojások?

A kilövést irányító központ

 

Kilátás a mólóra az erkélyről

Innen a Daytona Beach-i szálloda fele vettük az irányt, kb egy óra múlva érkeztünk meg. A 10. emeleten kaptunk egy nagy szobát, elfogadható minőségű volt, a kilátás csodás az óceánra.
Az óriási motorverseny stadion mellett vitt el este az utunk. Arról is híres a hely, hogy itt szabad a kijelölt helyeken a tengerparton is autózni!










A finom vacsora

Kicsit sétálgattunk is, de ne msokat, mert sajnos a Marci belázasodott, lehet, hogy antibiotikum kell most már neki. A szomszéd szállodába mentünk be vacsizni, kicsit gyanús volt, mert mi voltunk az első vendégek, de nagyon finomat ettünk: ez volt a Maggie kutyus vigyázásáért kapott honorárium elkajálása.

Aligátorok és csodás naplemente

2015. január 8.

 

Most éppen az Everglades-i nemzeti parkban autózunk, miközben a naplót írom, amely Florida déli részét foglalja el. Előbb olyan táblát láttunk, hogy azért kell lassabban menni, mert puma szokott átkelni az úton! Érzem a bőrömön a délelőtti tengeri, akarom mondani óceáni fürdés hatását, jó sós volt a víz, amire rátett egy órás biciklizés-napozás a Shark nemzeti parkban. Az otthoni reggeli után a Biscaya szigetre autóztunk ki, gyönyörű híd vezetett rá, láttuk Miami belvárosi sziluettjét. Szép sziget volt, remek világítótoronnyal, homokos parttal. Marci és Kinga gyorsan építettek is egy homokvárat. Sajnos nem volt a legmelegebb strandidő, de hát január elején ne panaszkodjon már az ember… South Bendben olyan hideg van, hogy ma nem volt iskola és úszóedzés (éjszaka -20 volt), Cegléden is -4. Az óceán kellemes volt, szerintem olyan 21 fokos lehetett.

Innen indultunk aligátorlesőbe. A híres speed boat (hátsó motoros) túrát kihagytuk, mert ugyan látványos, de nagyon hangos, s minden bizonnyal elriasztja az állatokat. E helyett kb. a kelet-nyugati autóút közepén találtunk egy parkot, ahova 10 dollár volt a belépő. Bár be sem kellett lépnünk, már a bejárata előtt ott hevert az út mellett egy kisebb aligátor, süttetve magát a napon (lásd képet balra). Béreltünk biciklit egy órára. Sok szép madarat láthattunk, néhány vízben lapuló aligátort is. Nagyon lusták voltak, az egyiket a Marci meg is dobta egy kis kaviccsal, de csak pislogott egyet.

 A park után tovább autóztunk a nyílegyenes úton nyugat felé. Az úti cél Naples volt, egy régebbi nyáron Annamari itt baby sintérkedett. Az útikönyv szerint itt van a legtöbb milliárdos az államban, sok a Las Vegas hangulatú óriásvilla. Mi csak a naplementét mentünk megnézni, meg esetleg itt is fürödni, a Mexikói Öbölben. Útközben láttunk sok szép vízben álló ciprust is. Van egy külön park is, ahol lehet ilyen helyen túrázni, de arra már nem lesz idő.

Naples fantasztikus hely, olyan villákat-palotákat láttunk, hogy az csuda! Tényleg LA környéke lehet ilyen. Éppen 5 perccel a naplemente előtt értünk az óceán/öböl partra. Gyönyörű volt! Szépen hullámzott a víz, s ugyan kicsit felhős volt az ég, épp a tengerszint fölött résnyire felszakadozott, úgyhogy megmutatta magát a nap. Kellemes volt víz is, nem tűnt hidegebbnek, mint a keleti part. Kingával még némi kagylót is gyűjtöttünk. Bence vezetett haza, két óra volt, a napot egy Arby’s gyorsétteremben zártuk.

University of Florida

Január 6.

A fákat díszítő spanyol moszat

A mai napon kettészakadt kis csapatunk. Pontosabban én váltam külön. Hat órakor csörgött az óra (telefon), mint a régi szép időkben. Indultam Gainesville-be, ami kb. két óra autózást jelentett északi irányba. A kocsiban reggeliztem, időben megérkeztem, hogy még a találkozó előtt lebonyolítsak egy repteres-minibuszos témájú conf call-t. Így fél tíz körül találkoztam vendéglátómmal, Daniel Sokol-lal. Mint kiderült, három évvel fiatalabb nálam, Áron főpapi törzséből származik, minden fontos versenyjogászról mindent tud - tőle tudtam meg például, hogy a White & Case globális versenyjogi praxisának a vezetője is négy gyerekes katolikus, vagy hogy a Notre Dame-os vendéglátóm családja, aki szintén Floridában voltak az ünnepek alatt, elütöttek egy szarvast.
A parkolójegy beszerzése után sétáltunk egyet a campuson. Ez is egy külön kis város, kb. 30 ezer diákja van az állami egyetemnek. Itt egyébként a tandíj is jóval olcsóbb, mint egy magán egyetemen. Nem volt könnyű parkolóhelyet sem találni, itt már e héten megkezdődött a tanítás, furcsa volt diákoktól nyüzsgő egyetemet látni ismét. Főleg ilyen éghajlati adottságokkal! Olyan érzésem volt, mintha egy meleg szeptemberi nap lett volna. Az autópályán jövet több helyen is láttam legelésző teheneket, a lekaszált, bebálázott szénát nem viszik be a mezőről – mint később a nemzetközi dékánhelyettestől megtudtam, Florida a második legnagyobb szarvasmarha tenyésztő állam az USA-ban. E hölgy jópofa volt, mondta, hogy Texasból származik, egy nem földműves hátterű, new jerseyi zsidó férfihoz ment hozzá, de pechére az beleszeretett a farmozásban, így most 50 marhájuk van. Mivel jó az ára a tőzsdén, csak keveset vágnak le, saját célra, azt is akkor, ha mondjuk megsérül a lába. Az egyetemen erős az agrárképzés, a környezetvédelmi joggal foglalkozó tanárnő is részben erre szakosodott.
Az egyetemen egy szép nagy tó is van, mellett a fákon lógott az a szürkés valamilyen növény, ami Floridában nagyon sok helyen látható. Mint kiderült, ezt spanyol hínárnak (vagy moszatnak?) hívják, a Floridát meghódítani próbáló spanyol tengerészek nevezték el így. A tó parton aligátor veszély tábla magyarázta el a helyes magatartást, pl. tilos etetni őket (ennek ellenére sokan etetik) és nem tanácsos20 lábnál közelebb menni hozzájuk (gyorsan meg tudnak lódulni, ha kell). Fával paskolva próbált aligátort a parthoz hívni, de nem jöttek, állítólag még hideg volt nekik. Délután visszamentem ugyan ide, s akkor láttam ezt a kisebb példányt sütkérezni, körülötte érdekes fejű óriásteknősök úszkáltak.

A jogik kar egy modern építésű épületegyüttes, melyek között van egy kis tér, itt folyt a diákélet, több asztalon is hirdették magukat különböző diákszervezetek, volt egy katolikus diákegylet is. Szerencsére volt Starbucks, így ittunk egy jó capuccinót. A tanári szobában telepedtünk le, itt került sor később a lunch talk-omra is. Ez egy jól felszerelt, fotelos, illetve tárgyalóasztalos, konyhás nagy helyiség. Egyébként az egyetem többi részén érződött, hogy nem gazdag magánegyetemen vagyok, jobban hasonlított az otthoni miliőhöz. Aki bejött valamiért, azt azonnal bemutatott a Daniel, így egyfolytában ment a trécselés. Volt egy tanárnő, akinek például magyar vizslája van (még a fajtanevet is jól ejtette). Azt állította, hogy a Kádár korszak alatt próbálták kiirtani nálunk ezt a fajtát, s az amerikai vérvonalnak köszönhető, hogy ma is lehet fajtiszta vizslákat venni.
Az előadás amerikai egyetemeken szokásos brown bag lunch volt, azaz mindenki hozta kis barna papírszütyőben az ebédjét, s miközben én beszéltem, ők falatoztak. Úgy érzem, kicsit jobban is sikerülhetett volna, nem volt külön időm felkészülni, lényegében fejből, papír nélkül kellett beszélnem, úgy hogy sok kérdés, hozzászólás volt. Akadt néhány jó észrevétel is, amik segíthetnek a téma (katolikus egyház társadalmi tanítása és a versenypolitika) továbbfejlesztésében.

Ebédre is meghívott a vendéglátóm, egy közeli étteremben kipróbáltam egy new orleansi paradicsomos tenger gyümölcsei leves után az aligátor előételt. Kicsit gyanús volt, hogy az amerikaiak nem kértek belőle, de végül is finom volt, enyhe hal íze volt.
Hat óra körül értem haza, Nelli hét óra körül telefonált, hogy menjek értük az Universal Studio elé. Az is egy külön kisváros, de elég gyorsan egymásra találtunk. De erről majd ők írnak!

 

Seaworld

Január (?) 5.

Kalandosan indult az első kalandparkos napunk. Fél órás autókázás után érkeztünk meg a „Tengervilágba”, ott jutott Nelli eszébe, hogy otthon hagytuk a kinyomtatott belépőjegyet. Végül is megoldották, de kb. egy óra eltelt azzal, míg a mobiltelefon segítségével az e-mailemről valódi jeggyé konvertáltuk a voucher-t. Így dél körül kezdődött az igazi program, kellemes meleg, 20 fok körüli időben. Sok ember volt, de állítólag a múlt héten annyian voltak, hogy a Disney World-re kirakták a „megtelt” táblát. Az emberek nagy része brazil és más dél-amerikai volt (nyári szünetük van!), a gyerekek találkoztak egy magyar családdal is. Bence és Marci alapvetően külön mászkált, ők olyan hullámos-tekergős dolgokra mertek felülni, aminek a látványától minket a hideg kirázott.

 

A fő élmény a három állatműsor volt. Először egy kisállat show-t néztünk meg, nagyon profi volt, minden kutya menhelyről származott, hasonló állatmentésre bíztatták a nézőket is az előadók. Egy kisvárosnak berendezett térben rohangáltak kutyák, macskák, egerek, még egy malac is volt. A végén a gyerekek megsimogathattak egy kutyát és egy kicsit beszélő kakadut. A legnagyobb show talán a delfines volt, akrobatákkal, ara papagájokkal. Késő délután, a legnagyobb stadionban a kardszárnyú delfinek szórakozatták és fröcsölték a nézőket.

A legtöbbet a pingvines antarktiszi bemutatóhoz álltunk sorba, kb. 45 percig tekeregtünk. Nellinek a Blule Horizon delfinshow tetszett, Marcinak a Kraken hullámvasút. A többiek az Atlantis vizes csónakos dolgot is lájkolták, a nézők néhány centért a partról vízipuskázhatták a nagy meredek zuhanás után éppen magukra találó utasokat.

Sötétedésig maradtunk, napnyugta után hűvösebb lett, ami azonban Kingát nem akadályozta meg abban, hogy este kilenckor még lemenjen a szálloda medencéjébe úszni. Előtte Wallmartoztunk (vettünk egy nagy zacskó floridai narancsot is) , majd jót hamburgereztünk egy Wendey’s-ben, ez a gyerekeknek a kedvence. A fiúkkal tripla húsos szendvicset ettünk, Nelli a kedvenc salátáját.

Nyár a télben

Jan. 4. Kissemee, Fl, Caribe Cove Resort

Jót aludtunk a chattanoogai szálláson (igaz kissé szűkek voltak az ágyak, ezt hívják twin méretnek). Kinga Marcival hangoskodott alvás helyett, így Bence örömére ki lett hozzá zavarva a nappali ágyra. Egész jó reggelit kaptunk majd bepakolva felkerekedtünk. Atlantának vettük az irányt, s mivel nem volt nagy forgalom, 3/4 11 körül ott is voltunk a Szeplőtlen Fogantatás "historic" templom előtt, melyet az internetről néztem ki. Nagyon barátságosak voltak az emberek, már-már túlzottan is: minket kértek meg Nellivel, hogy a bevonuló papokkal és segítőkkel az oltárra vigyük a hívők kívánságait. Nagyon jó énekeik voltak, érződött, hogy már délebbre jártunk. A mise elején a pap felszólítására mindenki barátságosan kezet rázott és bemutatkozott a szomszédainak. A mise végén pedig megkérték a vendégeket ,hogy álljanak fel, s megtapsoltak minket (illetve inkább engem, mert családom többi tagja nem értette meg hirtelen, hogy mi a helyzet, így ücsörögve maradtak). A végén már-már gospell hangulatos, tapsolós énekkel zártunk. Nagyon családias volt, a celebráló pap kifejezetten mikulásos kedvességgel prédikált, a végén el is beszélgetett velünk.



















Az út nagy részén végig esett az eső (Atlantában szerencsére éppen nem), még Floridában is szemerkélt. Gainesville környékétől voltak eléggé nagy dugós részek, így kicsit késve érkeztünk, meg, kb. negyed kilenckor. Kb. 5 percre van a szállás az autópályától, este volt, de így is csodásnak néz ki a resort! A bejáratnál egy élethű aligátor is van, lehet vele fotózkodni. Nellinek látomása is volt, nemcsk látta, de beszélt is Jézussal. Úgy nevetett, hogy alig bírta elmondani nekem. Mint kiderült, a portás srácot hívták a névtáblája szerint Jesusnak.

Nagyon tágas a szállás, bőven elférünk, még terasza is van, remek fürdőszobák, szuperul felszerelt konyha - Nelli azt mondta, hogy legszívesebben itt maradna egy hétig. Nem baj, a 3 éjszaka is remek lesz. A hűtő pl. tud csinálni  különböző jeges vizeket.
Az ötödik emeleten lakunk, mindenhol csupa pálma és egyéb trópusi növények, 24 fok, úgyhogy szaladtunk is a medencéhez, ami este tízig van nyitva. Nem voltak már sokan, szinte magán fürdőnk volt. Vacsorára finom konzerv raviolit ettünk.

A hely jellemzése Marci szerint "remek", Nelli: "pazar", Bence:"tágas", Kinga: "nagyon jó".

Vizes utazás

2015. január 3., Chattanooga, Tennessee
Este hét után értünk ide, pontosan 10 óra utazás után, az útközbeni szálláshelyünkre. Amikor kipakoltunk, enyhén esett az eső, most, fél tíz körül mennydörög és villámlik! Nem csoda, kint kb. 15 fok van. Egész úton, egyfolytában esett. Kicsit meg is ijedtem, mert Indiana-ban havasa esővel indult a nap. Ehhez képest felüdülés volt a második megállónk, kb. 5 óra utazás után már 16 fok körüli volt a hőmérséklet. A nagy eső ellenére jól haladtunk, a nagyobb városok gyors megnézése, úgy mint az Ohio mellé települt Louiseville és Nashville, ezúttal elmaradt (érdekes, hogy ezen a környéken a francia hatásra sok helyet ville-nek neveznek). Több államon is áthaladtunk: Kentucky, Tennessee, egy kicsit Georgia is volt már. A gyerekek szerint egyszer időzónát is váltottunk, majd vissza. Izgalmas városok mellett vitt az útunk, úgy mint Warsaw, Mexiko, Peru, Manchester, Pittsburgh, meg volt egy Miami nevű falucska is...

A szálloda nagyon szép, van egy hálószoba fürdővel és egy kis nappali konyhasarokkal. A folyosón nem messze tőlünk található egy edzőterem, Kingával egy kicsit futottunk és súlyzóztunk vacsora előtt. Nelli finom sült csirkmellet csinált rizzsel és paradicsomszósszal. Jól bekajáltunk! Holnap nyolc előtt kelle kelni, hogy a gyors reggeli után elérjünk Atlantában egy 11 órás misét. Még onnan is egy jó hat óra lesz az úticél. Nagy ország ez az USA!

Marci 15

Ha Szilveszter, akkor másnap Marci szülinap!

Az év első napfelkeltéje

Az év utolsó napja viszonylag csendben telt. Itt nem Szilveszternek hívják, mert nincsenek névnapozások. Itt volt a Carol, délután még ijesztegetett minket, hogy különböző kedves ismerőseit meghívja hozzánk, de végül is nem jöttek el. Rákos-kagylós-halas különleges vacsorát csináltunk, Nelli féle pepperonis pizzával. Carol papír áruházi bevásárló szatyrokból sapkákat hajtogatott, azzal kellett átugrani az Újévbe. A Narnia Caspian hercegét is megnéztük.
Jó volt, hogy lazán kibírtuk az éjféli fennmaradást - nem csoda, hisz nálunk csak délután hat óra vol, mikor az otthoniak koccintottak. Gyuriék be is jelentkeztek a Ceglédiek nevében, előtte a Kuthy családdal skypoltunk.



Szilveszter, az utolsó reggeli kávé Maggival

Ha ilyen jó lesz a 2015-ös év is, akkor nem lesz okunk panaszra!

Marcit jól megköszöntöttük, itt volt Rachel is, Marci "munkaadója" és Carol. Újévi lencsét ettünk sonkával és sült oldalassal, nagyon finom volt! Marci kapott egy kis sakkot (mágneses, de fából készült), tankos könyvet és egy e-bookot, megjelent a Hunyadi sorozat újabb kötete.








Délután eljöttek hozzánk a Gergő-Judit házaspár két kisgyerekkel. Már vagy hét éve laknak itt, a Pázmányon végeztek az ITK szakon. Jót beszélgettünk, most jöttek vissza Floridából, elmesélték merre menjünk, merre ne.
Majdnem kilencig maradtak - miközben a Bence, Marci, Carol, Rachel négyes monpolyzott. Rachel szerint Carol huncutkodott, mert ő volt a bankár és állítólag gyanúsan keverte a közpénzt a sajátjával.