Este nyolc után érkeztünk haza South Bendbe. Most volt talán először olyan érzésünk, hogy egy hosszabb út tután ismét hazaértünk, nem csa kegy átmeneti albérletbe. Jó volt látni az egyszerű házat (főleg, hogy egy szomszéd szépen elszórta a havat, még a kocsifeljáróból is), a még mindig szép karácsonyfát. Közel 3400 mérföldet utaztunk, ha jók a számításaink. Na, de ugorjunk vissza még egy napot és jó néhányszáz mérföldet, meg egy évszakot.
Szombat reggel kivételesen korán keltünk - vagy keltem. Negyed nyolckor volt napfelkelte, s kár lett volna kihagyni. Bár egy hasonló élményem már volt Chicagóban, a Michigan tónál, de azért az óceán mégis csak óceán, ne mlehet utánozni a hullámok verését, a kellemes sós párás levegőt. Nagyon szép volt, Nelli az ágyából nézte az élő közvetítést. Közben Csengével és Emesével is szkájpoltunk egyet. |
| Reggeli kagylógyűjtés - az úszás sajnos elmaradt |
A szállodában külön befizettünk reggelire, mert a szoba konyhasarkána knem volt rendes tűzhelye. Óriási adag tojást ettünk, be is kellett csomagoltatni. Az a duci néni volt a felszolgáló, aki előző este rendelt a Kingának a bárbultnál egy gyerekkoktélt (végül Bencénél kötött ki, de ő is kiöntötte), illetve aki este kissé alkoholfelhőbe burkolózva azzal szállt ki előttün a liftből, hogy mintha imbolyogna és össze-vissza rázkódna lift...Innen már északra vettük az irányt. Még Kalifornia vége előtt megálltunk egy gyümölcsárusnál, aki olcsó pekánt hirdetette az autópályán - persze a valóságban majdnem kétszer annyiba került, nem is vettünk sokat, narancsot is csak később, egy Farmers Marketnél megállva. Időben érkeztünk Atlantába, a szokásos misés városunkba, ezúttal a belvárosban, a felhőkarcolóktól nem messze, a "katedrálisban" mentünk templomba. Inenn még szűk két óra, s meg is érkeztünk a szokásos chattanogai (Georgia és Tenessee határvárosa) szállásunkra, ahol egy hete is megszálltunk. Jót vacsiztunk.
Vasárnap reggel fél kilenc után keltünk, irány a reggeliző, makocsiba visszapakolás következett, s egy kb 10 órás végső útszakasz. Némi izgalmat az okozott, hogy Eviek szerint Indianpolistól délre nagy hó és jeges vihar volt várható. Nelli kezdte a vezetést, aztán Bence jött, közel öt órát nyomott le nagy büszkén és ügyesen. Útközben láttuk a neves whiskey főzdék tábláit, mint Jim Beam (Kentucky) és Jack Danniel's (Tennessee). A nagyobb útmenti városokban, mint Nashville és Louseville (itt folyik át az Ohio) most sem álltunk meg a rossz idő miatt. Én csak Inidanapolis után vettem át, az utolsó másfél órára - ekkor már egy jó ideje esett az eső, havaseső, majd hó, aztán megint haveseső. Szerencsére jégpáncél nem lett belőle, de nagyon óvatosan kellett vezetni, nehéz volt előzni, s a legtöbb helyen nem látszottak a sávok sem. Az út szélét nem jelölik kis oszlopok, mint náéunk, viszont szélesek az utak és a leállósáv széle fel van marva, úgy hogy hallattszott, ha kicsit félrement az irány. Volt olyan útszakasz, ahol mérföldenként láttunk árokba csúszott kocsikat - szeritnem nem nagyon tudnak vezetni az amerikaiak. A Chrysler jól bírta, egyszer sem volt nagy megcsúszás (egyszer akdadtam el majdnem, már itt a város határában, mikor megálltunk a hőn áhított Wendy's előtt vacsorát venni), pedig nem négykerék meghajtásos. Majd holnap le kellene mosatni, mert itt midnen utat sóval szórnak és eléggé összekoszolódott.
Itthon most -2 fok van és enyhén hull a hó. Igazi tél. Pénteken még késő nyárban voltunk, szombaton őszies volt az idő, ma itt a igazi tél. Három nap, három évszak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése