2015. január 3., szombat

Vizes utazás

2015. január 3., Chattanooga, Tennessee
Este hét után értünk ide, pontosan 10 óra utazás után, az útközbeni szálláshelyünkre. Amikor kipakoltunk, enyhén esett az eső, most, fél tíz körül mennydörög és villámlik! Nem csoda, kint kb. 15 fok van. Egész úton, egyfolytában esett. Kicsit meg is ijedtem, mert Indiana-ban havasa esővel indult a nap. Ehhez képest felüdülés volt a második megállónk, kb. 5 óra utazás után már 16 fok körüli volt a hőmérséklet. A nagy eső ellenére jól haladtunk, a nagyobb városok gyors megnézése, úgy mint az Ohio mellé települt Louiseville és Nashville, ezúttal elmaradt (érdekes, hogy ezen a környéken a francia hatásra sok helyet ville-nek neveznek). Több államon is áthaladtunk: Kentucky, Tennessee, egy kicsit Georgia is volt már. A gyerekek szerint egyszer időzónát is váltottunk, majd vissza. Izgalmas városok mellett vitt az útunk, úgy mint Warsaw, Mexiko, Peru, Manchester, Pittsburgh, meg volt egy Miami nevű falucska is...

A szálloda nagyon szép, van egy hálószoba fürdővel és egy kis nappali konyhasarokkal. A folyosón nem messze tőlünk található egy edzőterem, Kingával egy kicsit futottunk és súlyzóztunk vacsora előtt. Nelli finom sült csirkmellet csinált rizzsel és paradicsomszósszal. Jól bekajáltunk! Holnap nyolc előtt kelle kelni, hogy a gyors reggeli után elérjünk Atlantában egy 11 órás misét. Még onnan is egy jó hat óra lesz az úticél. Nagy ország ez az USA!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése