University of Florida

Január 6.

A fákat díszítő spanyol moszat

A mai napon kettészakadt kis csapatunk. Pontosabban én váltam külön. Hat órakor csörgött az óra (telefon), mint a régi szép időkben. Indultam Gainesville-be, ami kb. két óra autózást jelentett északi irányba. A kocsiban reggeliztem, időben megérkeztem, hogy még a találkozó előtt lebonyolítsak egy repteres-minibuszos témájú conf call-t. Így fél tíz körül találkoztam vendéglátómmal, Daniel Sokol-lal. Mint kiderült, három évvel fiatalabb nálam, Áron főpapi törzséből származik, minden fontos versenyjogászról mindent tud - tőle tudtam meg például, hogy a White & Case globális versenyjogi praxisának a vezetője is négy gyerekes katolikus, vagy hogy a Notre Dame-os vendéglátóm családja, aki szintén Floridában voltak az ünnepek alatt, elütöttek egy szarvast.
A parkolójegy beszerzése után sétáltunk egyet a campuson. Ez is egy külön kis város, kb. 30 ezer diákja van az állami egyetemnek. Itt egyébként a tandíj is jóval olcsóbb, mint egy magán egyetemen. Nem volt könnyű parkolóhelyet sem találni, itt már e héten megkezdődött a tanítás, furcsa volt diákoktól nyüzsgő egyetemet látni ismét. Főleg ilyen éghajlati adottságokkal! Olyan érzésem volt, mintha egy meleg szeptemberi nap lett volna. Az autópályán jövet több helyen is láttam legelésző teheneket, a lekaszált, bebálázott szénát nem viszik be a mezőről – mint később a nemzetközi dékánhelyettestől megtudtam, Florida a második legnagyobb szarvasmarha tenyésztő állam az USA-ban. E hölgy jópofa volt, mondta, hogy Texasból származik, egy nem földműves hátterű, new jerseyi zsidó férfihoz ment hozzá, de pechére az beleszeretett a farmozásban, így most 50 marhájuk van. Mivel jó az ára a tőzsdén, csak keveset vágnak le, saját célra, azt is akkor, ha mondjuk megsérül a lába. Az egyetemen erős az agrárképzés, a környezetvédelmi joggal foglalkozó tanárnő is részben erre szakosodott.
Az egyetemen egy szép nagy tó is van, mellett a fákon lógott az a szürkés valamilyen növény, ami Floridában nagyon sok helyen látható. Mint kiderült, ezt spanyol hínárnak (vagy moszatnak?) hívják, a Floridát meghódítani próbáló spanyol tengerészek nevezték el így. A tó parton aligátor veszély tábla magyarázta el a helyes magatartást, pl. tilos etetni őket (ennek ellenére sokan etetik) és nem tanácsos20 lábnál közelebb menni hozzájuk (gyorsan meg tudnak lódulni, ha kell). Fával paskolva próbált aligátort a parthoz hívni, de nem jöttek, állítólag még hideg volt nekik. Délután visszamentem ugyan ide, s akkor láttam ezt a kisebb példányt sütkérezni, körülötte érdekes fejű óriásteknősök úszkáltak.

A jogik kar egy modern építésű épületegyüttes, melyek között van egy kis tér, itt folyt a diákélet, több asztalon is hirdették magukat különböző diákszervezetek, volt egy katolikus diákegylet is. Szerencsére volt Starbucks, így ittunk egy jó capuccinót. A tanári szobában telepedtünk le, itt került sor később a lunch talk-omra is. Ez egy jól felszerelt, fotelos, illetve tárgyalóasztalos, konyhás nagy helyiség. Egyébként az egyetem többi részén érződött, hogy nem gazdag magánegyetemen vagyok, jobban hasonlított az otthoni miliőhöz. Aki bejött valamiért, azt azonnal bemutatott a Daniel, így egyfolytában ment a trécselés. Volt egy tanárnő, akinek például magyar vizslája van (még a fajtanevet is jól ejtette). Azt állította, hogy a Kádár korszak alatt próbálták kiirtani nálunk ezt a fajtát, s az amerikai vérvonalnak köszönhető, hogy ma is lehet fajtiszta vizslákat venni.
Az előadás amerikai egyetemeken szokásos brown bag lunch volt, azaz mindenki hozta kis barna papírszütyőben az ebédjét, s miközben én beszéltem, ők falatoztak. Úgy érzem, kicsit jobban is sikerülhetett volna, nem volt külön időm felkészülni, lényegében fejből, papír nélkül kellett beszélnem, úgy hogy sok kérdés, hozzászólás volt. Akadt néhány jó észrevétel is, amik segíthetnek a téma (katolikus egyház társadalmi tanítása és a versenypolitika) továbbfejlesztésében.

Ebédre is meghívott a vendéglátóm, egy közeli étteremben kipróbáltam egy new orleansi paradicsomos tenger gyümölcsei leves után az aligátor előételt. Kicsit gyanús volt, hogy az amerikaiak nem kértek belőle, de végül is finom volt, enyhe hal íze volt.
Hat óra körül értem haza, Nelli hét óra körül telefonált, hogy menjek értük az Universal Studio elé. Az is egy külön kisváros, de elég gyorsan egymásra találtunk. De erről majd ők írnak!