2015. január 24., szombat

Studabeker villa

Ez igazából egy korábbi esemény utólagos bejegyzése. Még Betti érkezése előtt egy nappal történt, hogy Evie és David meghívták a családot, hogy együtt ünnepeljük velük a kettős ünnepüket. A David 69 éves volt, illetve a házassági évfordulójuk is arra a napra esik. Romantikus lehetett az egymásratalálásuk, mert a David akkoriban fiatal zenetanár volt, az Evie pedig az egyik hallgatója az egyetemen, s állítólag nagy sorbaállás volt a szimpatikus tanárhoz.


Ez South Bend legmenőbb étterme, tényleg szuperul nézett ki, mint egy kis középkori kastély. Több mint húsz kandallója van, négy szinten vannak különböző ebédlős, reggelizős szobák. Minden vasárnap tartanak brunch-ot, állítólag azon vannak a legtöbben. A finom vacsora után mi is körbenéztük a házat, volt néhány régi emlék még arról az időszakról, mikor jól futott a kocsi, majd később autógyáros szekere. A hatvanas években mentek csődbe, nagy sokk volt a munkásoknak és a városnak is, egyik napról a másikra bocsátották el az emebereket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése