2014. szeptember 3., szerda

Labor Day-es hosszú hétvége


Augusztus utolsó hétvégéjét töltjük South Bendben. Ma van Game Day, a Notre Dame futball csapata fogadja a Rice-ot (miért fociznak a rizsszemek?). Ma is fülledt idő van, hol esik, hol nem. Épp előbb szaladtunk vissza Kingával a játszótérről, ahol kosaraztunk, teniszeztünk és kicsit röpiztünk. Ma sikerült találnunk gyerek teniszütőt is. Tegnap felfedeztük a YMCA sportcsarnokot, ahol lehet majd úszni, kondizni, szaunázni, s csoportos tornákra járni, mindezt egy elviselhető havi 50 dolcsis családos bérletért. Az egyik thrift store-ban ma találtam egy 15 dolcsis használt bringát is, persze hogy nem hagytam ott! El is büszkélkedtem vele Gábor sógórnak, akivel röviden szkájpoltunk. Ma este volt a közösségi plébániai nyárbúcsúztató, röviden mi is bekapcsolódtunk. Szóval sok minden történt már ma is, például Bencével visszavittük az elromlott szárítógépet, szerencsére a pasi szó nélkül kicserélte egy hasonló Whirlpoolra, sőt, ha a gombok száma jelent valamit, akkor ez még egy fokkal jobb is. Nagy szükség van rá, mert a fülledt párában nem száradnak a ruhák (éjszakára az étkezőben húztunk ki egy spárgát, nem sok eredménnyel).



Szeptember 1., hétfőn, ismét kaptunk egy bútordarabot Evie-től, egy kerek asztalkát. Előtte eljött hozzánk megnézni a nyuszit, kicsit beszélgettünk, úszás céljából ajánlotta a Crock Centert. Nellit el is hívta, hogy az egyik vendégbelépőjével nézze meg.


Kingával ebéd előtt elmentünk teniszezni, ma egy fokkal kellemesebb idő van, nem tűz a nap s a szél is fúj. Ebéd közben Anyuékkal szkájpoltunk, nagyon jó dolog ez az ingyenes videofon. Délután ez jó nagy zuhé után (Kingát és Marcit autóval mentettem ki a közeli játszótérről, ahol a csúszdában bújtak meg) elmentünk az Adams mögötti parkba. Ahol lehet teniszezni, játszóterezni, s mint kiderült, még grillező helyek is vannak.

Voltunk látogatóba Carolnál is, amerikai irodalomtanár, Nelli nála önkénteskedik. Nincs családja, de jó fej, 13. gyerek egy nagycsaládban... A lakótelep közepén volt egy uszoda, amg nem jött egy menetrendszerű zuhé, ddig ott ökörködtünk.
 


                            Egy igazi amerikai jegestea bödön - mindent teletömnek jéggel

Este még sikerült Kingának egy Schwinn mountain bike-ot is beszerezni, mindössze 15 dolcsiért, amit vacsi után ki is próbáltunk. Nagyon szép helyen lakott az eladó, háromgarázsos házuk volt, a központtól kb. 10 perc autózásra egy parkos, tavas lakótelepen. Itt persze nem olyan lakótelepre gondolok, mint otthon, hanem csili-vili szép házakra. Olyan szépek ezek, ahogy érdemes csak biciklizni is elmenni oda. 


Majd elfelejtettem, ma megjött a TB kártyám, pedig munkaszüneti nap van. Holnap mehetek az autót intézni, s ezzel talán a fizum is biztos, hogy utalásra kerülhet a hónap közepén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése